Fej vagy írás – BL döntő 2008 bűntetőpárbaj

Tekintve, hogy idén sem lesz bíztatóbb a játék, mint tavaly, minden épeszű United rajongó noztalgiázik.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az érinthetetlenek kasztja – Wenger és a 2004-es Arsenal

Mondhatni „közkívánatra” (nagyjából két olvasót foglal magába ez a könyörtelen tömeg) érkezik a Ferguson story újabb spinoffjaként az Arsenal 03/04-es, veretlenül megvívott bajnoki menetelése, illetve annak a zseniális csapatnak a felboncolása, amit Wenger abban a szezonban összerakott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

WC18 – Amikor Houdinire rászorul a lakat

Az előző tornáról érkező győztes az elmúlt négy alkalomból háromszor bennragadt a csoportkörben. Mintha a vébé-aranynak akkora súlya lenne, hogy nem engedi kikecmeregni a címvédőt az első akadály mögül. A 98-ban aranyérmes franciák utolsó helyről repültek haza (lőtt gól nélkül…) Koreából, a 2006-ban bajnok olasz válogatott búcsúzott utolsó helyen (Szlovákia, Paraguay és Új-Zéland mögött…), majd a Dél-Afrikában győztes spanyolok utazhattak haza négy évvel később az első kör után, ennél kicsit melankolikusabb hangulatban. A dolog kezd egyre feltűnőbb lenni, pláne, hogy most úgy tűnik, a brazil rendezés aranyával játszó Németország lesz a következő áldozat. Az egyetlen szerencséjük, hogy a sas az állatvilág egyik legnagyobb szabadulóművésze.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Shakespeare tilosban parkol (Man Utd – Leicester: 2-0)

Mourinho ezúttal nem leparkolta a buszt, hanem lepattintotta a rendszámtáblát, feltörte, kirámolta az értékesebb bőröndöket/tárgyakat, majd rátolatott egy trélerrel és elvontatta.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Luis Enrique-ék véletlen kettőt lapoztak a naptárban (PSG-Barcelona: 4-0)

A Barcelona futball helyett valami egészen más sportágat ment át gyakorlni Párizsba, aztán valamikor a második kapott gól után meglepetten vették észre, hogy elnézték a naptárat, Qatar Airways-promó helyett meló van a szomszédban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Már megint bekapcsolva maradt a vasaló (Manchester United – Liverpool: 1-1)

Klopp a szokásostól kicsit eltérő haditervvel érkezett az Old Trafordra, kicsit sárga is volt, savanyú is, de kétségkívül az övé. Mourinho játéka továbbra is változatlan, úgyhogy most inkább a Liverpool kerül a vágódeszkára.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A szomszéd kezdője mindig erősebb – (Real Madrid-Barcelona: 0-4 – 2015)

A Barcelona Messi nélkül kellett hogy túlélje a vadont, aztán gyeprendezés lett belőle.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Tessék, össze van rakva (Man Utd – Man City: 1-2)

1929572-40586925-2560-1440

Tetemes késéssel érkeznek a hiánypótlások, most hogy végre van mivel videót vágni. A bajnoki derbivel folytatódik a népmese.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….