Az előző tornáról érkező győztes az elmúlt négy alkalomból háromszor bennragadt a csoportkörben. Mintha a vébé-aranynak akkora súlya lenne, hogy nem engedi kikecmeregni a címvédőt az első akadály mögül. A 98-ban aranyérmes franciák utolsó helyről repültek haza (lőtt gól nélkül…) Koreából, a 2006-ban bajnok olasz válogatott búcsúzott utolsó helyen (Szlovákia, Paraguay és Új-Zéland mögött…), majd a Dél-Afrikában győztes spanyolok utazhattak haza négy évvel később az első kör után, ennél kicsit melankolikusabb hangulatban. A dolog kezd egyre feltűnőbb lenni, pláne, hogy most úgy tűnik, a brazil rendezés aranyával játszó Németország lesz a következő áldozat. Az egyetlen szerencséjük, hogy a sas az állatvilág egyik legnagyobb szabadulóművésze.

Könnyen tűnhetne úgy, hogy már-már Guttmann-i súlyú átok üldözi az előző torna győztesét, de a helyzet nem ennyire misztikus. A futballban véleményem szerint nem csak az egyes meccseken látott sebesség, de a változás tempója is egyre jobban gyorsul. Egy bizonyos módszer az egyik tornán még eredményes, négy év múlva pedig már lehet is a kukába dobni, mert a nemzetközi mezőny pillanatok alatt vagy lemásolja, vagy megtalálja az ellenszert.
A 2006-ban győztes Olaszország a játék tördelésével és lassításával igyekezett megfojtani az ellenfeleket, a saját kényelmes játékához igazítva a tempót, amitől már négy év múlva annyira elgyorsult a mezőny többi része, hogy azóta sem tudtak utánamenni.
Négy év múlva a spanyolok tornászták az egekbe a labdabirtoklást, és telepedtek rá szép lassan az ellenfélre, amíg az bele nem fáradt a labda visszaerzéséért folytatott élet-halál harcba. Címvédőként pedig boldog-boldogtalan lekontrázta őket négy évvel később, miután hagyták őket nyugodtan labdát tologatni. A dolog ott lógott a levegőben: ugyanez a játék kapott óriási pofont a Bajnokok Ligája 2013-as kiírásában (Bayern – Barcelona), és szintén ugyanez a módszer lett tönkreverve egy szezonnal később (Real Madrid – Bayern).
A 14-es torna győzteseként érkező Németország is kénytelen idén vért izzadni a négy évvel korábbi játékkal. Ezt fogjuk most kibontani a Mexikó elleni nyitómeccset boncolgatva.

A mexikóiak az általuk szinte abszolút nem használt európai 4-4-1-1-gyel mentek bele a harcba, pont azért, hogy alkalmazkodjanak vele a német felálláshoz. Mexikó általában 3 középhátvéddel kezd (akit többnyire Rafa Marqueznek hívnak), az előző tornát is ezzel játszották végig, valamint ennek a tornának a selejtezősorozatát úgyszintén. Itt a német válogatott gyengeségeit óhajtották kihasználni elsősorban, a terv pedig nem sikerülhetett volna fényesebben.

A sasos legénység a középcsatár kérdésével küzd már egy ideje, négy éve a nyugdíjasotthonból kellett előrángatni az egyébkétn is kihalt befejező csatár legutolsó mohikánját, Miroslav Klosét, korábban mindenféle Mario Gomezeket kellett honosítani Argentínából (némi meglepetésre ő most is a keret tagja), most pedig végig kell nézni, ahogy az RB Lipcséből kirángatott 22 éves (magyarul szörnyen tapasztalatlan) Timo Werner próbálkozik, akinél (úgy néz ki) ezek szerint nem találtak jobb opciót.
Thomas Müller nem először szorul a nemzeti válogatottban a pálya jobbszélére, a probléma mindössze annyi, hogy a sebessége nem elég hozzá. Őszintén szólva nem értem, miért ne lehetett volna az amúgyis zöldfülű Werner helyén bevetni, ugyanis a keret tagja még az a Reus, aki egészen véletlenül pont jobbszélsőként ténykedik Dortmundban. A felforgatott szerepkörökkel pedig nem lehet ész nélkül dobálózni.

A mexikóiak játékának kulcsa Toni Kroos kikapcsolásával kezdődött. Carlos Vela egyetlen feladata az ő kikapcsolása volt a meccs minden pillanatában, grátisznak pedig Hernandez is gyakran kapcsolódott be a Real motorjának terrorizálásába, úgyhogy szerencsétlen Kroost (aki amúgyis nehézkesen játszik fizikai nyomás alatt) az esetek többségében ketten is szorosan őrizték. A németek nagy tragédiája, hogy Schweinsteiger visszavonulása óta Krooson kívül nincs senki a csapatban, aki diktálni tudná a tempót és uralma alá hajtaná a középpályát, ez a feladat itt egyedül őrá hárul. Míg a Realban Modric képes ebbe a feladatba besegíteni, addig a válogatottban Khedira alkotja az ő egy szem párját, aki ezt a feladatot ellátni képtelen. Bevágok néhány képet, hogy érzékeljük, miről is van szó.

Mexikó 4-4-1-1-et védekezik, sárgával a védelem és a középpályás sorok. A labda épp Kroosnál, Carlos Vela (pirossal) pedig még a kezdőkörben sem hagyja élni Tonit, Kroos pedig ambíciózusabb passzok helyett kénytelen semleges labdákat szórni a pálya szélére.

Németország próbálna hátulról építkezni, a mexikóiak nem sokat törődnek a német védelem tagjaival, Kroos próbálna megfordulni a kapott labdával, azonban ő még a saját védelme előtt helyezkedve is kiemelt figyelmet kap, Hernandez (pirossal) máris érkezik, hogy azonnal elkezdhesse szívni a vérét, a közvetlen közelben pedig ott sétálgat Vela, aki csak később fog bekapcsolódni az őrzésbe, ha netán Kroos valahogy mégis feljebb tudna kecmeregni a labdával.

Toni Kroosnak mellesleg a két őrző mellé valami mással is meggyűlt a baja. Bár statisztikákat nem tudtam ma keresgélni, de meggyőződésem, hogy Kroos az egyik legtöbbet (ha nem a legtöbbet) foglalkoztatott középpályás egész világon. A wikipédián azért felütöttem Kroos oldalát egy gyors szemle erejéig, ahol pontosan követhetjük a szereplések számát.
A képen a Real Madrid, és a német válogatott színeiben abszolvált szereplések száma látható (pirossal kiemelve). Minket most igazán csak a Madridba igazolása utáni időszak érdekel, ha elkezdjük szépen összeadogatni a számokat, azt kapjuk, hogy a 14/15-ös szezontól kezdve sorrendben 66, 53, 53, és 52 meccset játszott idényenként, minden tétmeccset beleértve. A Madriddal begyűjtött 3 BL-elsőség azt jelenti, hogy a sorozatot minden évben végigjátszotta az első csoportmeccstől a döntőig, részt vett a FIFA klubvilágbajnokságokban, a német válogatottban a keret alapembereként végignyomta minden VB és EB selejtezőit, és a tornákon is szerepelt. A wikipédia ugyan nem tesz róla említést, de érdemes lenne hozzátenni mindehhez még a Real Madrid holtszezonban rendezett mindenféle tengerentúli és távol-keleti túráit is, ami mindenféle jetlagekkel és időeltolódásokkal szintén hatékonyan szívják el az ember energiáját.
Toni Kroos ilyen terhelés mellett kell, hogy a német csapat motorja legyen, ha pedig őt kikapcsolja az ellenfél, jóformán az egész játékukat sikerrel megfojtotta.

Kroos ezen a meccsen a támadókat képtelen volt rendesen kiszolgálni, ezért kénytelen volt Boateng keresgélni a társakat, és többé-kevésbé átvenni Kroos feladatát – nem valami sok sikerrel. A sikeres passzokat tekintve 82%-kal végzett a mezőny alján, valamint egyszer sikeresen szerelte az ellenfél, ami maga a gyakorló életveszély egy középhátvédet tekintve.

Mexikó másik nagy fegyvere maga Javier Hernandez jelenléte volt, akiről klubszinten terjengett a legenda, hogyő mindössze egy erősen egydimenziós befejező csatár. Ha ez valóban így lett volna, akkor Ferguson sosem hozza el Rooney elé középcsatárnak, de ennél a fejezetnél egyelőre még nem tart a Fergsuon-story.
Hernandez egy zseniális helyezkedéssel megáldott támadó, aki többek között kitűnően ért a befejezésekhez is, kiválóan időzíti a mozgását, és könnyen csinál vele helyet a többi társnak, vagy éppen szedi szét vele az ellenfél védelmi alakzatát.
A meccs egyik legfontosabb kulcsa volt, hogy Hernandez mozgása gyakran rángatta fel a pálya közepéig is a Boateng-Hummels páros valamelyikét, hogy aztán vagy ő, vagy a társak támadják meg az üres folyosókat.

Hernandez (zölddel) előtt óriási üres folyosó adódik, amit ő maga nyitott pár másodperccel korábban, Boateng egyedül próbálkozik feltartani a mexikóiak akcióját. A labdát Guardado (sárgával) fogja adni, akit viszint igazán érdemes figyelni, az Mats Hummels (pirossal), akit előbb Hernandez rángatott fel a kezdőkörig, Hummels pedig a Guardado-Hernandez egyérintőzés alatt kibillent az egyensúlyából és elesett.

További problémákat jelentett a németek jobb- és balhátvédje is. A balszélen Plattenhardt jóformán nettó emberhátrányt jelentett az egész meccsen a német válogatottnak, a srácban annyira nem bízott a komplett mezőny, hogy még végszükség esetén sem játszották meg, szerencsétlen kölyök mindössze 31-szer ért labdához az egész meccsen, még Neuer (35) és Ochoa (54) is többet volt nála játékban. Plattenhardt emelett az akciókba sem szállhatott be, ebből kifolyólag Draxler segítség nélkül kellett, hogy felbontsa az ellenfél védelmét, amit nyilván nem tudott egymaga megtenni, Salcedo, a mexikóiak jobbhátvédje úgy hozta le a meccset, hogy alig akadt dolga a lecsorgó labdák összeszedegetésén kívül, az öt tisztázása mellett nulla elcsípett passz, és mindössze egyetlen egy szerelési kísérlet állt a neve mellett a lefújás után.
Érdemes egyébként megjegyezni, hogy a németek elég régóta küzdenek a balhátvéd kérdésével, az előző tornát Howedes bukdácsolta végig ezen a poszton, magyarul egy jobblábas középhátvédet (!!) kellett megbízni ezzel, a kérdés pedig azóta is megoldatlan.

A túloldalon pedig repkedtek a rakéták, amennyire passzív volt a baloldalon Plattenhardt, annyival többet próbált egyedül vállalni a jobboldalon Kimmich. Lejjebb pedig az év leghajmeresztőbb heatmapjei következnek.

Plattenhardt heatmapje

Kimmich heatmapje

A különbséget a két kép között zongorázni lehet. A whoscored.com színes diagramjai fölött érdemes nézni megint az érintések számát, Plattenhardt 31 játékba avatkozása mellett Kimmich 103-at produkált, az egyensúly elcsúszása pedig több mint háromszoros mértéket mutatott. Kimmich egyrészt non-stop benne volt az összes akcióban, minden alkalommal Thomas Müller előtt kikötve, gyakran pedig a közécpsatár helyére is besodródott, tovább fokozva a tapasztalatlan Werner zavarát. Kimmich egy alkalommal pedig a tizenegyespontnál is feltűnt, ahonan ollózva próbált gólt szerezni – kétségkívül szokatlan dolgok ezek egy jobbhátvédtől.
Kimmich azonban amilyen sokat vállalt, olyan keveset tudott segíteni, a mögötte keletkező úrben pedig a többi támadó (elsősorban Lozanoval az élen) azt csináltak, amit csak akartak. Szinte az összes mexikói kontra a Kimmich mögötti üres folyosón folyt végig. Általánosan elmondható, hogy az amúgy négytagú védelem mindössze Hummelsre és Boatengre korlátozódott, a baloldalt az ineffektív Plattenhardtól semmi segítséget nem várhattak, és ugyanez volt a helyzet a túloldalt is, ahol minden elhaló akció jócskán a labda előtt találta Kimmichet, ahonnan soha nem volt esélye időben visszazárni a társak mellé.
Németország ezzel kapitulált az első meccsen, a Svédország ellen szerzett három ponttal pedig csak az esély maradt meg a továbbjutásra. Ebben a sasban azonban lehet bízni a többi bajnokkal ellentétben.

*update*: Természetesen nem jött be a jóslás, de úgyis bármikor átírom utólag a bejegyzést.

-kriss-