Emlékeim szerint Henrik találta azt mondani még anno az Aranylövés Puzsérral  c. műsor valamelyik részében, hogy Wenger srácai hiába tehetségesek, és hiába játszanak szórakoztató futballt, mert egyszerűen jön a busz, és elviszi őket. Ferguson is kijelentette valamelyik önéletrajzi könyvében, hogy részéről minden tisztelete Wengeré, de az összes edző közül, akivel valaha találkozott, ő volt a legkiszámíthatóbb.
Ennyi talán elég lesz a meccs elé, megint hozni kell két napi hideg elélmet, kicsit hosszú lesz a mai tananyag.

Nem túl nagy meglepetésre mindkét alakzat pont ugyanúgy festett a meccs elején: Wenger az utóbbi időben rászokott a 3 középhátvédre, és Mourinho is ezt a megoldást választja a top6 elleni verekedésekhez, valamint minden olyan esetben, amikor az ellenfél is várhatóan ilyen formációt választ, magyarul a Lindelöf-Smalling-Rojo tricikli szereplésének valószínűsége a meccs előtt a négyzetére emelkedett.

A képen a két kedző 11

Az ilyen, egymás tükörképét képző felállások a legritkábban szolgáltatnak izgalmat. A pálya mindkét végén 3 középhátvéd vigyáz két csatárra, középen a két darab háromfős középpálya elverekszik egymással, a széleken pedig a két-két wingback kergeti egymást – én már a kezdő sípszónál elkönyveltem a 0-0, 1-0, 0-1 eredmény valamelyikét, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy a fél ország bukta a tippmixét a „gólok száma 0 vagy 1” tétel miatt.

A meccs a United letámadásával kezdődött, és itt most álljunk meg néhány pillanatra. Mourinho ugyan tényleg a busz leparkolását (bebetonozását és ledübelezését) tervezte, de annyi meglepetést mégis csempészett a dologba, hogy az elején engedte kinyílni a sündisznóállást és egy nem is túl intenzív presszinggel próbálta megkeseríteni az Arsenal védelmének életét. Wenger fiai pedig borzalmasan cselekednek fokozódó nyomás alatt, a labdakihozataluk a legkisebb presszió hatására is szétesik, sem Monreal, sem Koscielny és Mustafi (ők ketten aztán pláne nem) képesek kezelni olyan szituációkat, amikor nincs idejük döntést hozni. Mindketten beleszaladtak egy-egy csúnyán eladott labdába (ezekre a bejegyzés végi képek mutogatásánál visszatérünk), és mindkettőt góllal sikerült büntetni, mintegy jelezvén, hogy a helyzetkihasználásunk pengeéles. A meccs jóformán még el sem kezdődött és a 10 perces villámháború után máris 0-2 állt a táblán.
A presszing szerintem az előzetes terv alapján tartott volna tovább is, de egyszerűen értelmetlen lett volna tovább folytatni, mivel az Arsenal gyakorlatilag 10 perc alatt összeesett. Akkora bajban volt a védelmük, hogy még Özil is visszalépett a védők közé labdáért, hogy enyhítsen a rájuk nehezedő nyomáson – megfosztva ezzel egy újabb passzlehetőségtől a támadósort.

Mourinho ezek után a saját térfelére parancsolta a járművet, és Wengeréknek meg kellett próbálniuk játékot kezdeményezni. Közvetlen a második gól után le kellett kapni Mustafit, az Arsenal pedig Iwobi prezentálásával valami 4-2-3-1- szerűséggé alakult.

A képen a csere utáni folytatás

A képlet a következőképpen festett: Sanchez továbbra is életveszélyes, ezért Mourinho rá külön őrzőt szánt. A három közéhátvédes felállás általában azt jelenti, hogy az ellenfél szélsőit a wingbackek őrzik és a három középhátvédnek megmarad az egy szem center. Mourinhonál nem ez történt, a meccs előtt Sanchez szoros emberfogásával Lindelöf lett megbízva, aki az alakzat váltása után is maradt szorosan Sanchez arcában.  Lacazette-re így biztonságban tudott ügyelni Smalling és Rojo, a Matic-Pogba páros tisztán tartotta a védelem előtti területet, és most jön a legnfotosabb fícsör: Lingard is alázattal vette ki a részét a védőmunkából.
Sanchez és Iwobi hiába szerepeltek a 11. perctől fogva a szélsők posztján és hiába voltak az Ágyúsok a pálya szélén nettó emberfölényben (Monrealnak és Bellerínnek nincs közvetlen ellenfele), mindennek ellenére Wenger továbbra is a pálya közepén erőltette az akciókat, Iwobi és Sanchez is minden alkalommal behúzódott a pálya középére kicsi a rakást játszani, a szélek pedig szinte végig kihasználatlanok maradtak. Kétségkívül nehéz dolog egy ötfős védelmet masszív széljátékkal ide-oda rángatni a pálya teljes hosszában, Wengerék nem is próbálkoztak vele.

A képen a whoscored.com statisztikája a beadásokról, az Arsenal az egész meccsen (a rögzített helyzeteket leszámítva) mindössze 14 beadást produkált. Összehasonlítás képpen: volt már nekünk olyan 90 percünk, ami alatt 82 beadás is érkezett… én sem hittem volna, hogy ezt még valaha példaként fogom felhozni.

A pálya közepén tehát döglött lóvá változott az Arsenal, aminek Lingard volt a kulcsa, aki engedelmesen visszajött védekezni, és labdaszerzés esetén kontrákat indítani. Ők ketten Pogbával cserélgették a pozícióikat, hol Lingard, hol Pogba volt Matic párja, és labdaszerzés után értelemszerűen hol egyikük, hol másikuk indította az ellenakciót.
A United védelmi lakzatát ugyan megpróbálta Sanchez a helyezkedésével szétrángatni, de a Lindelöf mögött keletkező szakadékot sehogyan sem sikerült kihasználni, ugyanis meg sem próbálták, aminek leginkább Özil volt a fő ludasa, az egész meccsen egy beindulást nem produkált, és módszeresen tartotta magát távol ezektől a helyzetektől. És hogy szegény Özilt tovább savazzam, ő képtelen olyan védőmunkát letenni az asztalra mint nálunk Lingard, védekezésben ő használhatatlan. Csak hogy ezt kontextusba helyezzem, Özil statisztikái a védekezésben a következők:
0 elcsípett passz, 0 szerelés, 0 blokkolt lövés, 0 tisztátás, 1 szabálytalanság.
Ezzel szemben Lingard:
0 elcsípett passz, 3 szerelés, 0 blokkolt lövés, 3 tisztázás, 1 szabálytalanság, valamint a srácnak ezen felül maradt ereje mindhárom gólban benne lenni.
Az Arsenal az első félidőt ezekből kifolyólag intenzív szenvedéssel töltötte, érdemben a dolgok tovább nem alakultak a lefújásig.

A második félidőben azonban sikerült felborítani a pályát. Nem kívánom én is bevágni ide az xG sum képet, gondolom látta már mindenki, a mainstream média is felfedezte magának ezt a fícsört (több év után…).
Annyit tudnék hozzátenni, hogy Mourinho szerény véleményem szerint direkt vállalta be a védelem extrém mélységbe való visszarendelését. Abból ugye soha nem sült még ki semmi jó, ha az ember védelme a saját tizenhatosán (vagy azon belül…) áll, és várja, hogy az ellenfél perceket töltsön el a vörös zónában. Általában akkor történik ez, ha egy csapat bekkelni kényszerül, és végérvényesen elkészültek az erejükkel a védelem tagjai és nincs már energiájuk a középpályán sem nyomást kifejteni. A mi srácaink azoban köszönik szépen, bírják az igénybevételt, általában mi vagyunk azok, akik kihasználják a meccsek végén az ellenfél elfáradását (lásd még: utolsó 10 percben lőtt gólok statisztikái). Ez vélemyénem szerint tudatosan történt, ugyanis Wenger csapatairól Mourinho is tudja, hogy labdabirtoklásnál képesek teljesen megfeledkezni arról, hogy az ellenfelek kontráit is féken tartsák. Erre az egyetlen bizonyíték talán a harmadik gólunk, és az azt megelőző ziccerben történő Lingard kísérlet, amit Cech kapufára tudott valahogy imádkozni.
Azonban a középpálya önként való teljes feladása továbbra is nettó életveszély, amit Mourinho is azonnal belátott, és amint a „megnyugtató” szintet jelentő kétgólos vezetést visszaálítottuk, Martialt is visszaparancsolta védekezni, valamint beküldte Herrerát Lingard helyett, hogy újra egyensúlyba állítsa a gépezetet.
Némi emlékeztető: de Gea a 14 védéséből 12-t a 60. percig kellett hogy bemutasson, és hiába küldték le pirossal még Pogbát is, a maradék fél órában már csak kettőre volt szükség. Szerintem egyszerűen annyi történt, hogy a játék során az előttünk adódó kontrák veszélyessége nagyságrendekkel nagyobb volt, mint az Arsenal magunkra húzásával vállalt kockázat.

Általában a kapusok tevékenysége, illetve a helyzetkihasználás nem szokott a tananyag része lenni, de muszáj leszek de Geáról is írni ezt-azt.
Nem az elfogultság mondatja velem, hogy ő már legalább egy éve a világ legjobb kapusa. A tizenhatoson kívülről gyakorlatilag lehetetlen gólt lőni neki, akár rögzített helyzetből, akár nyílt játékból, tökéletes a lövések előtt felvett pozíciója, és a kellemetlenül vágódó-pattanó-tekeredő labdákat is képes lenyelni, vagy semleges helyre kitolni. Szögleteket, beadásokat nem öklöz ki, erről már évekkel korábban leszoktatták, ha ő felmegy egy labdáért, az le lesz húzva. Egy az egy elleni szituációknál sem képesek szóhoz jutni mellette, a kapusok többsége hajlamos túl korán kompromittálni a testhelyzetét, David ezzel szemben mindössze két lépéssel képes elvenni a támadó elől a kapu felületének nagy részét, és addig nem fog talajt, amíg a támadó nem indítja el a lövés mozdulatát.
És amiben a világ minden kapusára utcahosszakat ver: senki nem jobb nála a világon abban, amit az angolok „recovery after shot”-nak neveznek, magyarul a lövések utáni pozíciófogásban nincs nála jobb, azaz a közelről leadott lövések utáni kipattanókat is félelmetes százalékban szedi ki.

És akkor jöjjenek a képek.

Itt a United letámadása: hatan is részt vesznek benne (sárgával), az Arsenal védelme pedig teljesen szétesik ha megtámadják őket labdabirtoklásnál: a hárdkór fanjaim gondolom látták a Barca labdakihozataláról szóló szösszenet videót, csak két kérdést tennék fel gyorsan.
A képen nem látszik jól, de itt a labda még erősen pattog, nem érkezett le a gyepre, a labdás játékos (zölddel) nem fogja tudni kivágni a mezőnybe.
1: mégis kit fog megjátszani? hol van egyetlen olyan játékos is, aki támogatójátékra helyezkedik?
2: ki biztosítja a visszapassz lehetőségét (legelső fázis: labda biztos helyre juttatása ugyebár), és ki vigyáz a kapu felé vezető folyosóra, ha netán a labdás ember hibázik?
Itt még szó sincs Man UTD vezetésről, de erről a képről máris lesüt, hogy ez legfeljebb csak idő kérdése lehet.

Az Arsenal védelme ismét nyomás alatt. Előrevágni továbbra sem akarják a labdát, kihozni pedig nagyon nehéz lesz. Itt már nem is 6, hanem már 8 United játékos támad le az Arsenal térfelén, Koscielny (sárga iksz) szenved a labdával. Ekkora nyomás alatt képtelen jó döntést hozni, ugyan ez nem látszik a képből, de Sanchez (piros iksz) egy másodperccel ezelőtt még bőven megjátszható lett volna, ő jól fordul a labdával nyomás alatt is, azonban Koscielny tökörészése elég időt biztosít Pogbának (sárgha nyíl), hogy lezárja Sanchez felé a passzsávot. Koscielny ekkor még mindig kibikázhatná a labdát Lacazette felé, de nem teszi. Tol rajta még egyet, amivel ismét létfontosságú időt veszít, Lingard ezalatt elkezdi tépni a mezét, majd egy teljesen elcseszett labdát emel (jól olvastátok, EMEL) Kolasinac (piros nyíl) elé. Nagy hiba itt Kolasinac-t megkeresni, pláne egy felemelt labdával, legalább tartotta volna földön Koscielny, de nem. Valencia (kék nyíl) tapasztalt róka, rögtön olvassa Koscielny szándékát, ellopja a labdát, Pogbával kölcsönösen kiszolgálják egymást, 0-1.

Ez közvetlen Pogba gólpassza előtt készült: nézzétek meg, még esetleg ezzel a hibával is elkerülhette volna a helyzet kialakulását is az Arsenal. Valencia a labdaszerzés után 4 másodpercet (megszámoltam, az órán jelzett időpont most nem releváns, ez már a visszajátszásból lett kivágva) pöcsörészett el, mielőtt Pogbát választotta. Ezalatt az Arsenal védői természetesen visszaértek, Lukaku eköben szívrohamot kapva mutatott két kezével maga elé türelmetlenül, a túloldalon pedig Lingard integetett hevesen. Mégis Pogba lett megjátszva, de nézzétek mit reagál az Arsenal védelme. Négyen (pirossal) rohannak rá Pogbára, mindenki mást magára hagyva.

A képen a United alakzata labda nélkül. Az ötfős védelem sárgával, a középpályás szűrők kékkel, a Lingard-Pogba duó (zölddel) pedig most épp helyet cserél.

A probléma az Arsenal építkezésével a meccs elején: egy gyengén lötyögve letámadó Unitedet is nehezen játszanak át. Olyannyira,hogy Özilnek (sárga nyíl) kell hátrajönnie az amúgyis mindössze 3 fős támadósorból, egészen a saját védői közé. Ezzel megfosztja a csapatot egy folytatási lehetőségtől (eggyel kevesebb embert kell őrizzen a védelem), Matic és Young mögözz nincs senki, aki zavart okozzon.

A Lindelöf Sanchez párharc: Lindelöf (sárga nyíl) jócskán a térfél közepéig kíséri el Sanchezt (piros iksz), Lacazette-re (kék) még így is teljes biztonságban tud ügyelni a maradék két középhátvéd (sárga), és a mögötte nyíló üres területbe sem mozog be senki. Ez Özil (piros kérdőjel) dolga lenne, viszont nézzétek ő hol ácsorog éppen. Így van, jóformán kivonja magát a játékból. Ötletem sincs miért.  A kép bal alsó sarkában Monreal ugyan üresnek tűnik, de valójában őrá Valencia ügyel, csak nem fér rá a képre.

A képen a United ötfős védelme (sárgával) állja a sarat, semmiféle széljáték nem tud kibontakozni, az Arsenal középen erőlködik – hiába. Ha tudni akarjátok miért dob fel Mourinho is mostanság előszeretettel ötfős védelmet, akkor gondolatban vegyétek el vagy Valenciát, vagy Youngot a védelem valamelyik széléről, és mindjárt világos lesz.
5 fővel még akkor is tisztán lehet tartani a tizenhatost, ha nagyon benyom az ellenfél, itt a tizenhatosunk gyakorlatilag teljes szélességben le van fedve, és még a két középcsatárral szemben is 3v2-t védekezünk (kékkel). 4 fővel ezt nem lehetne megtenni.

Megint nincs penetráció az Arsenal játékában: Sanchezt (pirossal) megint leköveti szorosan Lindelöf (sárga nyíl), azonban a mögötte lévő óriási üres szakadékba senki nem indul. Ramsey (kék) iparkodna ugyan, de Matic (kék) röhögve leveszi a próbálkozását. Teheti mindezt azért, mert a túloldalon szinte teljesen észrevétlenül Lingard (zöld iksz) kemény védőmunkát végez, Özil ezt az Arsenalnál nem teszi (nem tudja tenni).

Nem győzöm Lingardot fényezni. Közvetlen a második gól előtt vagyunk, és Lingard (sárga nyíl) kicsivel korábban még mélyen a saját térfelén robotolt alázattal, most pedig gyorsvonatként ront rá az Arsenal védőire, akik természetesen borzasztóan körülményesek nyomás alatt még mindig. Lingard sebessége akkora, hogy Mustafi (piros) kétszer is hiába tolja meg a labdát, hogy időt nyerjen, mindkét alkalommal csak ront a helyzetén. Martial meg szerintem a szezon egyik legszebb gólpasszát osztotta ki, kitekert testhelyzettel, bokából, mindezt tökéletes ütemre.

Az Arsenal tovább szenved a retesz szorításában: Lindelöf (sárga) továbbra is árnyékként követi Sanchezt (piros), grátiszként a Pogba-Matic szűrőkettős (kék) is tovább szűkíti a teret. Az akció itt meg is döglik, és egyébként eggyel beljebb sem jobb a helyzet, a pálya közepén nem mozog be senki sehová, de még ha meg is tenné, az alázattal melózó Lingard (zöld) könnyedén felvenné.

Az Arsenal már 4-2-3-1-el verekszik tovább, de nehéz ám, ha továbbra sem produkálnak széljátékot. Elhiszem hogy nehéz, de meg sem próbálják, a frissen szélsővé avanzsált Sanchez, és a pár perce becserélt Iwobi (pirossal) ugyanúgy befele helyezkednek, és beállnak az amúgyis túl sűrű tumultusba nézelődni. Az egész akció egy viszonylag szűk sávba terelődik, ott nem fognak a kapu elé kerülni, de Gea pedig alig várja, hogy valaki a tizenhatoson kívülről eleresszen egy lövést.

Lindelöf (sárga) még mindig kézenfogva kíséri Sanchezt (piros), hiába lett belőle gyakorlatilag balszélső. Lacazettere továbbra is ketten figyelnek (kék vonal), ő sem sok vizet zavar. A mögötte lévő űrbe továbbra sem indul be senki, legfőképpen Özil nem (piros iksz), aki továbbra is kilométerekre helyezkedik az akciótól. Ugyan Xhaka gyanús (zöld nyíl), hogy épp egy beindulást fontolgat, de Pogba (piros nyíl) könnyedén leköveti. És mindeközben Lingard (NBC-logo) teljesen üresen várja, hogy a United labdát szerezzen és kontrát indíthasson, piros mezes se közel, sem távol nincs aki ebben megakadályozná.

Ezért nem ülteti a padra Mourinho Lukakut, még akkor sem, ha már több mint egy hónapja gólképtelen: a belga elég fontos darabja a kirakósnak. Lehetővé teszi a buszozást (minden veszélyes helyzetben megszerzett labdát van kinek fellőni), valamint pillanatok alatt át lehet váltani védekezésből támadásba. Itt Lukaku (piros) egy nagyon mélyről felívelt labdát fejel le a társaknak. Az Arsenal komplett 5 fős védelme hátrál (sárgával), Lukaku ugyanis egy embert bármikor lenyom puszta testi erőből, rá minimum ketten kellenek egy fejpárbajnál. A lepöckölt labdával pedig azt tesznek a társak amit akarnak: Martial és Pogba (zöld ikszek) teljesen üresek, Lingard pedig (zöld nyíl) kiugrásra kész a leshatáron. Martial könnyedén kiszolgálja őt, és ordító ziccer a vége, de Cech kapufára tolja Lingard lövését. Csak azért tettem ezt be, hogy érzékeljük: ugyan Martial adja a kulcspasszt és Lingard adja le a lövést a kapura, de az akció építésze és legfontosabb fogaskereke mégis Lukaku.

Lukaku (piros iksz) továbbra is mérhetetlenül fontos: hiába érkezik valaki hátulról, lendületből és ütközi le őt, Lukaku akkor is képes pontosan megjátszani a labdát, egyszerűen lehetetlen őt még akár csak az egyensúlyából is kibillenteni. Legalábbis erre egy ember kevés. Lukaku passza után Pogba és Lingard (zölddel) 2v2 ellen törnek kapura, és a kontra végén 1-3.

És az utolsó kép: ezért nem sül el jól mindig ha az ember „minden mindegy” alapon becseréli az összes kéznél levő csatárát. Jelen esetben Welbeck és Lacazette (pirossal) egyszerre van pályán, Wengernek muszáj volt 19-re lapot húznia. Azonban mindketten igazi 9-esek, igazi középcsatárként mindketten a védőfalba (sárgával) helyezkednek, és egyikük sem lép hátra, hogy összekötőként szolgáljon, vagy kapocs legyen az akció során, pedig ott tátong megint egy nagy valagnyi lyuk a United védelme előtt. Young (kékkel) kétségbe esve tárja szét a karjait, ő is észleli a szakadékot, de hiába, ha nem mozog be oda senki hogy zavart keltsen.

A tananyag mára ennyi, még Lindelöföt kell megemlítsem, aki meccsről meccsre érzékelhetően fejlődik és nem hiába élvezi mostanság Mourinho bizalmát fontos bajnokikon is. A Huddersfield ellen még gyermekbetegségeivel küzdött, itt azonban már tökéletesen szedte le az Arsenal legveszélyesebb játékosát is.

-kriss-