A további friss áru érkezéséig szemérmetlenül címkézem át a már kissé lejárt szavatosságú meccseket, úgyhogy ismét érkezik egy jelentősebb ütközet a félmúltból.

Gyakorlatilag a Guardiola-féle Barcelona legjobb meccsét játszotta aznap, hacsak nincs kedve valakinek ezzel vitatkozni a 2011-es BL döntő ürügyén.
Pep nem tért el a kőbe vésett 4-3-3 felállástól, az egyedüli változtatás Abidal szerepeltetése volt Maxwell helyett. (A Real támadói villámgyorsak, Abidal meg gyorsabb kölök mint Maxwell, gondolom ez volt az ötlet).

A képen a felállás

Mourinho a 4-2-3-1-en nem változtatott, ám egy fontos csavart viszont belevitt a kezdő 11 összeállításába: Ronaldot kirakta a jobbszélre, és Di María került a helyére, mivel Di María jobban használható védekezésben Alves ellen. Mourinho amúgyis egy reaktív edző, de már az sokat elárult, hogy Guardiola ezzel gyakorlatilag megnyert máris egy párharcot úgy, hogy a kezdőrúgást még el se végezték. Nevezetesen arra gondolok, hogy Mourinho szükségesnek érezte azt, hogy a legveszélyesebb játékosát egy másik poszton játszassa ahelyett, amelyikben elképesztő teljesítményt nyújtott addig. Ronaldo persze ettől még egyáltalán nem mozog idegenül a jobbszélen, elvégre onnét startolt Manchesterben, de ezzel Mourinho felbontotta az addig ígéretesen működő Özil-Ronaldo kapcsolatot. Özil messze nem volt annyira hatékony emiatt mint szokott lenni, másrészt Ronaldo végig magasan feltolva riogatta Abidalt, ebbből kifolyólag Iniestának rengeteg helye maradt a Real védelme előtt, ha bemozgott a Ramos-Ronaldo közötti résbe.

Elveszett tehát az Özil-Ronaldo összjáték, ami azért lett volna nagyon fontos, mert labdaszerzés után egyedül ők lehettek volna képesek legalább néhány nyugtató másodpercig megtartani a labdát. Di María támadójátéka gyakorlatilag lenullázódott, az egész meccset az Alves elleni védekezéssel töltötte, úgyhogy a Real középpályája jóformán Alonsora és Khedirára korlátozódott.
A bajok itt kezdődtek igazán: a nem éppen kiváló szereléseiről és becsúszásairól ismert Alonso (passzoló középpályás lévén…) úgy-ahogy próbálta követni a megint hamis kilencest játszó Messi kalandozásait, Khedira meg egyedül maradt Busquetssel és Xavival. Özil védekezésben használhatatlan, bár próbált segíteni szegény srác, de inkább ne tette volna, legalább maradt volna egy szabadon megjátszható ember ha a Real vért hugyozva egyszer labdát szerez.
Mindezeken felül Iniesta simán szabadon lófrált a Ronaldo mögötti űrben a baloldalon, ugyanis szegény Ramos végig Villára kellett hogy figyeljen.
Alonso pedig (természetesen) nem egy ütköző tank, ő nem tudta eltakarítani Messit, ilyenkor pedig a védelemből kellett hogy kilépjen rá valaki (általában Carvalho). Szegény Carvalhonak valószínű ez volt élete legszarabb meccse.
A dolog nagyjából úgy festett, hogy Messi simán ellép Alonsóról, megkapja a labdát, kilép rá valaki a védelemből, Messi pedig leteszi a bogyót Villának vagy Iniestának (vagy ha úgy tartja kedve, akkor ráhagyja ezt a részt Xavira vagy Busquetsre).

Néhány kép az illusztráció kedvéért:

A Barca mélyen a Real térfelén van és kényelmesen játszadozik. Di María gyakorlatilag a védelemmel egyvonalban helyezkedve balhátvédet kell hogy játsszon, annyira hátraszorítja őt Alves (sárga vonal), Marcelo emiatt középre sodródik (piros iksz), és a semmit kell hogy őrizze. Messi (pink iksz) ellépett Alonsóról (kék négyzet jobb alsó sarkában), Xavi körül óriási légüres tér van (kék négyzet közepe), a túloldalon pedig Ramos egyedül marad Iniestával és Villával (zöld karika). Ez enyhén kifejezve is katasztrofális.

Itt pedig a pár másodperccel későbbi játékkép:
Messi (pink iksz) épp labdát készül átvenni, aminek sosincs jó vége. Kilép rá a védelemből Pepe (pink nyíl), Villa elviszi Ramost (zöld vonal), úgyhogy Iniesta teljesen háborítatlan (zöld karika), a kék négyzet közepén pedig továbbra is Xavi futkározik üresen, senki sincs a közelében.

Az első gólt az okozta, hogy bár valószínű Özil dolga lett volna Xavi őrzése, ő ezt nem tudta megoldani, Xavi pedig előrenyomult annyira, hogy oda Özilnek már kényelmetlen legyen követnie őt, a labda elosztását meg nyugodtan rábízhatta Busquetsre. Özil figyelmétől mentesen Xavi betörte a Real védőfalát, a felé lőtt passz kissé szerencsétlenül pattant meg, Xavi átvette, beverte, 1-0. Mondhatják, hogy ez a találat „mázli”, szerencsésen pattant a labda, de nézzünk csak rá a két képre. Mindenhol a Barca akarata érvényesül, a Real fejetlen csirkeként próbál védekezni, ha a Barcának nincs „szerencséje”, a vezető találat akkor is legfeljebb pár perccel érkezett volna később.
Maradva az első két képnél: érdemes elgondolkodni azon is, hogy akkor mi történne, ha a Real valahogy mégis labdát tud szerezni. A Real támadói (Özil, Ronaldo és Di María) gyakorlatilag mind pozíción kívül vannak, irdatlan messze a kaputól, még Benzema, a legelőrébb helyezkedő támadó is a félpályán belül ácsorog. Innen nehéz ám akciót vezetni, úgyhogy a Barca nyugodtan megtehette, hogy a meccs nagy részén csak 3 hátvédet hagy hátul, és Alvest ráeresztik Di Maríára támadni.

A képen a második gól krónikája.
A Real védelme megint szörnyesztő helyzetben. Messi megint magával rángat valakit (piros karika), Xavi békésen nézelődik a szokásos légüres térben, amit a Real szíveskedik biztosítani neki (kék négyzet), a balszélen pedig megint Iniesta viszi el Ramos figyelmét (sárga nyíl), úgyhogy Villa (zöld karika) teljesen üresen settenkedik odafent. Természetesen Villa kapja Xavitól a labdát, Ramos szegény nem bír el két emberrel, középrepassz, 2-0.

A Madrid még elvergődött így szűk fél órát, aztán Mourinho elkezdhette törni a fejét a szünetben.
A nagy dilemmával már szegény Wenger is szembetalálta magát (addig 2x is…), és mindkét lehetséges verziót kipróbálta, és szegény rá is fázott mindkettővel. A dilemma nevezetesen az, hogy felállíthatod a védelmedet mélyen a saját tizenhatosodra, viszont így a Barca egy villámgyors háromszögelés, vagy egy sikeres Messi testcsel után ordenáré nagy gólhelyzetbe kerül. Avagy felállíthatod a védelmed jó magasra feltolva, 45 méterre a kaputól, viszont ekkor a széles-szellős védelem tagjai között Iniestáék annyi labdát passzolnak be a védők közé Messinek/Pedronak/Villának, amennyit nem szégyellnek. A szünetben a magasra feltolt fal mellett döntött Mourinho, és a végig teljesen súlytalan Özil helyett behozta Diarrát, amivel gyakorlatilag belátta, hogy hibásan rakta össze a kezdő 11-ét. Kérdés volt a meccs előtt, hogy vajon Zsozé berak-e egy extra ütközőt a középpályára, hogy megállítsa Messiéket, ez nem így történt, de a szünetben Mourinho „korrigált”. Csak akkor már régesrég késő volt.
A feltolt védőfalat a Barca gyakorlatilag szétszedte, és a Real csak még nagyobb pofonba tántorgott bele, a játékosok reménytelenül kergethették a labdát, a legjobban Ramosnak borult el az agya, akinek az idegeit gyakorlatilag tönkretette az, hogy segítség híján egyszerre kellett Iniestára és Villára figyelnie, leküldték egy pirossal, aztán lefelé menet kiosztott mindenkit aki az útjába került.

Csak a rend kedvéért megmutatom mi a baj a magasra tolt védőfallal.

Messi (zöld karika) természetesen mindig képes átlépni az első (és gyakran a második) szerelési kísérleten, a másik két érkező ütköző hiába lép oda már ilyenkor. Ezúttal épp Villa robog be a feltolt fal mögé (zöld nyíl), Messi pedig ekkora résekbe bármikor bepasszolja a labdát (sárga nyíl). Villa átveszi, elsétál a kapuig, 4-0.

A meccs ezen pontján minden lényeges kérdés lezárult.
És azért tévedés ne essék: Mourinho ugyan a félidei cserével is „elismerte”, hogy kissé eltolta a kezdő 11-ét, de itt valószínű semmiféle kezdő 11-el nem úszta volna meg a vereséget, max enyhíthetett volna a dolgon. Ezt a Barcát nem tudták lejátszani, egy évvel korábban és egy évvel később viszont már igen. A Messi-Xavi-Iniesta háromszög ekkor érte el a csúcsot, ezt most már talán ki lehet jelenteni, ezt a szintet később sem érték el a srácok.

-kriss-