Az aktualitások előtt érkezik ismét egy rövid történelemóra, nevekkel, évszámokkal, szatmári békékkel, és a középpályák átalakulásáról Európa-szerte.

Mint minden fejtegetést, ezt is a ma már őskövületnek számító 4-4-2 alakzattól kezdeném, erre még esetleg van aki emlékszik, és elvégre ez volt az előző nagy mérföldkő a formációk terén.

A 4-4-2 kialakulásához többek között a területért folytatott élet-halál harc vezetett, ugyanis a területvédekezés kialakulásával a csapatok elsősorban a területet szerették volna kontroll alá vonni, amihez a játékosok legideálisabb elosztását a 4-4-2 formáció adta. Ez a tagolás mindössze 3 csoporta osztotta a 10 mezőnyjátékost (a védelem és a középpálya egyaránt állt egy-egy négyesláncból, a két csatár pedig a „maradék”).

Ez a formáció többek között egy nagyon fontos dolog kialakulását eredményezte, és amire nekünk is szükségünk lesz a fejtegetéshez: a párosok/duók kialakulását.
A dolog evidens: a védelem közepén van egy középhátvéd párosunk, a pálya közepén egy középpályás duónk, a a két csatár is egy párt alkotott együtt, és a pálya két szélén egyaránt volt egy jobbszélső-jobbhátvéd (és természetesen balszélső-balhátvéd) kombó. Az edzők pedig gond nélkül bontották le ilyen partnerkapcsolatokra a csapat játékát: minél jobban egészítette ki egymást a pár két tagja, annál jobban ment a játék a csapatnak.
Mindenhol ez alapján a modell alapján álltak össze a védelmek/középpályák/csatárpárosok: a védelem közepén játszott egy bekk aki a földön tudott jól szerelni, és játszott egy másik bekk, aki jól tudott fejelni. A csatárokat egy korábbi bejegyzésben már jócskán kiveséztem, létezett a nagyember-kisember prototípus, az előkészítő-befejező modell, et cetera. A középpályásokat nem véletlen hagytam a végére, elvégre róluk lesz szó most bővebben.

A 4-4-2 hőskorában tehát a belső középpályán két ember szaladgált, ergo mindig, minden pillanatban két ember felelt a középpályás feladatok elvégzésért, amik nem mások, mint a labdaszerzés, a labda elosztása, és az irányítás (illetve a többi támadó kiszolgálása, és a velük való összjáték).
Ezeket a feladatokat az olyan középpályások látták el, akiket az angolok találóan „box-to-box” midefieldernek, azaz magyarul durván „tizenhatostól tizenhatosig középpályás”nak neveztek el. Ők speciel mind a három feladathoz egyszerre kellett hogy értsenek, és a pályát tizenhatostól tizenhatosig be kellett hogy játsszák, besegítve a védekezésbe, a támadások építésébe, és néha a befejezésükbe is.
Őket én nemes egyszerűséggel „mindenes” középpályásnak hívnám, ugyanúgy, ahogy a „mindenes” csatárral tettem ezt egy korábbi bejegyzésben. Meg kellett oldani az ellenfél támadásainak megszűrését a védelem előtt (szerelés), meg kellett oldani a szerzett labdák elosztását (passzok, labdatartás), ki kellett szolgálniuk a támadókat (kulcspasszok), tudniuk kellett összjátékot produkálni velük (egyérintők, kényszerítők, esetleg finomabb cselek bevetése), és tudniuk kellett befejezni (jó lövések 16-18-20 méterről). Ez azért nem kevés. Ez volt az a kor, amikor a csatárok mellett óriási értékük volt az ilyen középpályásoknak (akkori árfolyamon csiliárdokért cserélt gazdát Bergkamp, Laudrup, Zidane, Vieira, Conte, Deschamps, Davids, Helveg, Overmars, Petit és még sorolhatnám).

A futballvilág aztán rögös úton kinőtte a 4-4-2 formációt, és (korábbi bejegyzésekben már kivesézett) okokból érkezett a 4-2-3-1 (illetve 4-3-3, és társaik), ami a rengeteg újdonság között hozott még egy nagy változást: az eddig két főt számláló belső középpálya hirtelen három főre duzzadt.
Ez pedig elindította azt a változást, amiről ezt a bejegyzést írom.

A három alapvető középpályás feladaton innentől kezdve kettő helyett három ember osztozott tehát. Ez pedig magával vonta nemcsak a középpályák átalakulását, hanem maguknak a középpályásoknak az átalakulását is. Három alapvető feladatra jut három ember, amiből szinte azonnal következik, hogy innentől kezdve nem kell mindenkinek értenie az összes feladathoz, elég, ha mindegyik feladatra beillesztünk egy-egy specialistát. Egy középpályás innentől kezdve elég, ha egy feladathoz ért csak, a labdaszerzésre lesz majd egy labdaszerző, a labda elosztására lesz majd egy passzgép, és a támadók kiszolgálására lesz egy irányító, bár már nyilván nem ugyanabban a szerepben, mint azt a 2000-es EB korszakával kapcsolatban leírtam.
A középpályák röpke 8-10 év alatt át is alakultak ennek megfelelően, kis híján mindenhol három specialista alkotta a belső hármast. Csak hogy a legnagyobb példát említsem: a Unitedben Fletcher/Anderson volt a verőember, Scholes/Carrick a passzgép, Giggs irányított. Liverpoolban Mascherano szerzett labdát, Xabi Alonso osztogatta el őket, és Gerrard karmesterkedett. A Real Madridban Khedira/Pepe takarított, Xabi Alonso (már megint ő) osztogatott, és Özil irányított. London kékebbik felén Mikel/Makelele takarított, Lampard osztogatott, Ballack irányított, a Barcelonában ugyanez a leosztás volt Busquets (takarít), Xavi (eloszt), Iniesta (irányít) között, azzal az extrával, hogy mindannyian grátiszként passzgépek is.

A dolog ennél nyilván sokkal árnyaltabb is tud lenni, de az általános trend ezt a modellt követte, a válogatottak soraiban is.
Nyilván egyetlen nemzetet kivéve, az angolok ugyanis képesek voltak végigdzsesszelni a kétezres évek komplett első évtizedében is a 4-4-2 felállással. Négy olyan középpályással a soraikban, mint Lampard, Gerrard, Carrick és Scholes.
Egy komplett nemzet sajnálkozott azon, hogy Istenem, hát megáldott minket a sors négy (Scholes visszavonulásával már csak 3) zsenivel, de akármit teszünk, sajnos sehogy nem férnek be a 4-4-2-be ők hárman. Naná hogy nem férnek. A nagy bajt az okozta, hogy a szigeten senkinek sem jutott eszébe, hogy a formációt lecseréljék valami olyanra, ami három belső középpályást tartalmaz. A kérdést nem úgy kellett volna feltenni, hogy a Gerrard-Carrick-Lampard trió melyik két tagja játsszon, hanem hogy milyen formációba tudják őket rendesen beilleszteni. Ez persze sosem történt meg, és az angolok egy komplett évtizedet vesztettek ezen a problémán, a kétezres évek gyakran találták Gerrardot vagy Lampardot a pálya bal-vagy jobboldalán a 4-4-2-es felállásban. Értékelhető eredmény nélkül zárták a 2002-es vébét, a 2004-es Eb-t, a 2006-os vb-t, a 2008-as EB-re ki sem jutottak, a 2010-es vébén már a csoportból is hörögve bukdácsoltak tovább, ami után egy kellemes négyest kaptak Németországtól.

Az év végi vizsgára mindenki rendesen rakja össze a középpályáját.

Innen folytatjuk.

-kriss-