Szegény belgákat átverték a zaciban, az aranygenerációjukról a gyakorlatban kiderült, hogy valószínű arany helyett rézből van. Ez történik, ha gyanús alakokkal üzletel az ember.

Az olaszok egy 5-3-2 formációval láttak neki a nyitómeccsnek, hogy náluk miért jött újra divatba a háromvédős felállás, arról szerintem külön bejegyzés érkezik majd. A Juventus hátvédsora Buffonnal megtoldva adja magát, középen azonban Pirlo és Montolivo hiányával már jelentős a minőségromlás.De Rossi került a háromszög közepére, szorosan a védelem elé, hogy majd onnan vezényelje a kibontakozó akciókat, elöl Pellé és Eder zseniális, igazi, 20 évvel ezelőtti oldschool középcsatárduót idézett.
A belgák a már szinte csontig lerágott 4-2-3-1-et hozták magukkal, náluk papíron egyedül a védelem hagy némi kívánnivalót maga után, nagyon hiányzik a csapatukból egy épkézláb jobb- és balhátvéd. Ha az ember történetesen egy klubcsapatot irányít, akkor ilyen esetekben feltöri a malacperselyt a januári transzferablakban, és elmegy a vásárra játékost venni félpénzen, egy válogatott azonban abból kell hogy főzzön, ami a saját kertben terem.

A képen a felállás

A belgák részéről Fellaini szerepe jelentette az első érdekességet: az egész meccsen nem volt más dolga, mint de Rossit őrizni, azért, hogy megakadályozzák ezzel az egyetlen olasz középpályást, aki tudja diktálni a tempót, és intelligens passzjátékot tud produkálni. Labdabirtoklás esetén pedig ő volt a középpályán a célpont, minden hosszú labdával természetesen az ő fejét keresték, illetve ha a csapat már a támadóharmadban járt, akkor fellépett Lukaku mellé, hogy a védőfalban tornyosulva várja a beadást.
A terv elsőre jól hangzik, azonban már ez is elég csúnyán felsült. Fellainin kívül ugyanis senki nem volt hajlandó nyomás alá helyezni az olasz védelem tagjait, akik azért mégiscsak öten vannak, Hazard, de Bruyne és Lukaku az égvilágon semmivel nem nehezítette meg az olasz labdakihozatalt. Az egy dolog, hogy Fellaini kikapcsolja de Rossit, ezt colos barátunk tökéletesen megoldotta, de Rossi mindössze 24 passzt tudott felmutatni az egész meccsen, ami egy középpályás motortól kritikán aluli teljesítmény, akár fogják az embert, akár nem. Az olaszok azonban olyan válogatott, akik köszönik szépen, és kiröhögik ha egyedül csak de Rossit veszik ki a játékból, Barzagli és Bonucci középhátvédek létére kiválóan bánnak a labdával (hja, nem hiába olaszok kérem), ők ketten meglepően pontos labdákkal tudják kiszolgálni a társakat, ha erre van szükség. Hazardék pedig őket már nem helyezték nyomás alá, úgyhogy az akciókat de Rossi helyett a két belső védő indította, kaptak hozzá bőven helyet és időt, nem volt más dolguk, mint felsétálni a labdával a félpályáig, és onnan leosztani azt a társaknak.

A képen a Barzagli által kiosztott passzok láthatóak, 40 sikeres átadással ő lett a statisztika élén. Bonucci mindössze néhány darabbal maradt le mögötte, azonban ő jegyezte a vezető gól előtti asszisztot. Általában egy csapat hátsó irányító középpályása 80-90 sikeres passzal zár egy átlagos meccset, ezen az irányító szerepen Bonucci és Barzagli osztozott, és így ezen a 80-90 passzon is.

Az olaszok a megszerzett labdával első szándékból azonnal átlőtték a középpályát (lévén nem sok opciójuk adódott arrafelé, Parolo és Giaccherini nem nagyon fog tudni építkezni a belga térfélen), igyekeztek azonnal kiszolgálni a támadókat. Ederről és Pelléről írtam az elején, hogy igazi régi típusú középcsatárpárost alkottak, egészen közel helyezkedtek egymáshoz, hogy minél könnyebben és minél hamarabb tudjanak összjátékot kialakítani a nekik felpasszolt labdákkal. Általában egy 5-3-2-es felállásban a csatárduónak be kell segíteni a széljáték biztosításába a meglehetősen szűk alakzat miatt, a csapatban ugyanis nincsenek szélsők, így ezen a szerepen a csatárok és a felfutó szárnyvédők osztoznak, és emiatt a csatárok egymástól relatíve messze helyezkednek, ami megszünteti közöttük a kapcsolatot. Eder és Pellé azonban nem kellett hogy megdolgozzák a pálya szélét, ezt megtette helyettük Darmian és Candreva, mindketten eszméletlen mennyiségű melót tettek le az asztalra a meccsen, alapvonaltól alapvonalig bejátszották a pályát, széljátékot biztosítva ezzel, és megtartva a kulcsfontosságú Eder-Pellé kapcsolatot.
Az olasz védelem pedig zseniálisan működött Candreva és Darmian felfutásainál: egyszerre mindig csak egyikük segített be az akciókba, az 5-ről 4 fősre csökkenő védelem pedig egyszerűen arrébb tolódott a keletkező lyuk irányába, fenntartva ezzel az egyensúlyt. Csak halkan jegyzem meg, hogy ehhez kísértetiesen hasonló alapjátékkal nyert EB-t Görögország 12 éve.

No, hát szegény belgák játékáról alig tudok írni valamit, róluk a képek fognak sokat beszélni. Hiába vonultatták fel egyszerre de Bruyne-t és Hazardot is a széleken, meglehetősen szűk maradt a belgák alakzata is, mivel ők ketten állandóan befelé helyezkedtek, Hazard elsősorban a kaput szereti támadni a szélről beindulva (a’ la Ronaldo), de Bruyne pedig a középcsatár mögött érzi magát igazán otthonosan. Az ötvédős felállás nagy egyetemes gyenge pontja a pálya szélein szokott jelentkezni, ugyanis az ellenfél felfutó szélsőhátvédjeire általában sosem jut őrző, és ők szabadon adhatják be a labdát/rángathatják a szűk 3 fős középpályát egyik oldalról a másikra. Szerencsétlen belgáknak azonban itt is csak a bajok szaporodnak, nemhogy világklasszis, még csak egy elfogadható jobb- vagy balhátvédjük sincsen, a teljes négytagú védelem kizárólag középhátvédekből áll, ami lehet hogy a fejpárbajoknál jól jön, de így sem Hazard, sem de Bruyne nem várhat semmiféle támogatást a pálya szélén. Két középhátvéd törvényszerűen szarul fog játszani a védelem szélén, védekezésben bántóan sokszor fognak átjutni rajtuk, támadásban pedig sem a sebességük, sem a labdakezelésük nem elég jó. A beadásaikról nem is beszélve, csak az első félidőben Belgiumnak 10 beadásából mindössze 3 volt sikeres (mindezt a toronymagas Fellainivel a soraikban, nagyon el kell cseszni egy beadást hogy még ő se érje el), és ebben természetesen Ciman és Vertonghen volt a ludas.A pálya közepén meg aztán végképp nem nőtt nekik semmi fű, de Bruyne és Hazard egymást múlták alul, a Fellaini-Lukaku páros pedig jobb ha bele se kezd a kombinálásba és az egyérintős játékba, mindkettejüket elsősorban a fizikumuk miatt tartják. Ráadásul Fellaininek teljesen elvetélt ötlet Lukakut kiegészíteni támadásoknál egy kétfős csatárduóvá, ugyanis egy három középhátvédet számláló védelem számára ennél ideálisabb dolog nem is létezik, pont a csatárduók miatt lett ez kitalálva annak idején. Két középhátvéd embert fog, közöttük pedig marad egy szabad ember aki biztonságot nyújt.

Nekiesünk a képeknek.

Átlagos olasz építkezés: de Rossit Fellaini még lekapcsolja (pirossal), de eközben Lukaku és de Bruyne (sárgával és kékkel) már a világon semmit nem csinálnak, tisztes távolból nézik ahogy Barzagli settenkedik felfelé a labdával. A jobbszélen Candreva (zöld nyíl) már előrestartolt széljátékot biztosítani, a védelem pedig (fehérrel) négy főre csökkenve már át is tolódott, fenntartva az egyensúlyt.

Belga labdabirtoklás: a balhátvéd kap labdát, és már ront is rá Candreva (sárgával), a védelem pedig engedelmesen toldóik a baloldal felé (fehérrel). A pálya közepén durván megszállják az olaszok (zölddel), ott aztán semmiféle játék nem fog kibontakozni a belgák részéről, Witsel és Nainggolan (pirossal) ott senyvednek eltemetve. A vonalak között Fellaini tornyosul (jelöletlen), akinek ugyan fel lehetne ívelni a labdát, de ugyan minek, Ciman szinte 100% hogy már meg se találja Fellaini feje búbját, de ha mégis, Fella akkor sem fog tudni senkivel összjátékot kialakítani, mindenki átkozottul messze van tőle ehhez.

Na ez egy egészen szép kép, szinte minden rajta van: ezúttal Chiellini (zöld karika) jön föl a labdával, nemhogy a félpályáig, egészen a kezdőkör tetejéig (!) tudja cipelni a labdát mire Lukaku végre észbekap és utoléri. Fellaininek (piros iksz) pedig már a töke is tele van azzal, hogy a társai (de Bruyne és Hazard, sárgával) semmit se csinálnak, hevesen integet feléjük, hogy ugyan ne hagyják már minden alkalommal szabadon felsétálni a labdával az olasz hátvédeket.
Mindeközben elöl az Eder-Pellé páros egymás lábát tapossa (kékkel), komolyan, ilyen közel játszani egymáshoz csatárpárost én még életemben nem láttam. Mindketten a labda felé mozognak, helyet nyitva ezzel Parolonak, aki beindul a résbe (zöld nyíl).

Az olasz gól: a Fellaini – de Rossi szombiózis (sárgával) továbbra is háborítatlan. Bonucci (zölddel) a felezővonalról nézelődik a labdával, nyugodtan teheti, hiszen Lukaku megint csak tisztes távolból figyeli őt. A védőfalból Giaccherini készül kiugrani az átívelt labdára (zöld nyíl). Érdemes egyébként nemcsak a belgák, hanem az olaszok helyezkedését is figyelni. Ha az ember irányítóját (de Rossit) kikapcsolják, általában ilyenkor hátrajön a védelem elé még egy, vagy esetleg még két ember, hogy újabb passzopciót nyújtsanak az építkezéshez, és ne hagyják a védelem tagjait egymás között adogatni tanácstalanul. Az olaszoknál erre azonban nincs szükség, nem kell senkinek hátrajönnie (piros nyilak) hogy Barzagliéknak segítsen, mivel ők ketten Bonuccival zseniális átadásokat tudnak produkálni.

Komolyabb belga akció: itt Lukaku elmozog a védelem elől (sárgával), és ezzel csinál egy nagy lyukat az olaszok védőfalában (zöld négyzet). Ebbe startol be de Bruyne (zölddel). Egyébként ezt kissé benézték az olaszok, nem tudom mi szükség volt rá hogy ennyien lekövessék Lukaku mozgását, hagyni kellett volna hagy lépjen vissza a középpályára, őt amúgyis csak a tizenhatoson belül lehet használni, ő nem egy igazi hamis kilences mint Messi, ~30 méterre a kaputól végképp semmi zavart nem fog okozni.
No, azonban nem erre akarom ezt a képet kihegyezni, itt Fellaini cipeli a labdát, és írtam már az előbb, hogy teljesen elvetélt ötlet volt őt betolni a középcsatár mögé. De Bruyne itt zseniálisan ugrik ki, teljesen üres az útja a kapuig, Fellaini pedig bántóan szarul bánik a labdával, teljesen ütemtelen labdát tesz de Bruyne elé, elszúrva ezzel egy ordító ziccer lehetőségét. Mennyivel másabb lett volna a leányzó fekvése, ha nem Fellaininek kell egy jó ütemű kulcspasszt leosztania de Bruyne-nek, hanem mondjuk egy rendes támadó középpályásnak, nemdebár kedves Wilmots?

Utolsó kép, belga groteszk: Fellaini és Lukaku egymást csatárpárossá kiegészítve ácsorognak a falban (sárgával), az olasz védelem pedig köszöni szépen, Dante-köteteket olvasgatva is levédekezik őket. Fel lehetne ívelni nekik a labdát, de 20 méterről nem hinném hogy Buffonnak bármelyikük is gólt fog fejelni. A pálya szélén az olaszok szűk alakzata miatt óriási üres folyosók tátonganak (zölddel), de egyszerűen senki nem használja ki ezeket a belgáktól. Ciman és Vertonghen (piros kérdőjelek) már meg sem próbálnak széljátékot produkálni, inkább tanácstalanul ácsorognak egyhelyben.

Olaszország igazából különösebb fáradság nélkül hozta le a meccset, semmiféle teszt elé nem tudta őket állítani a belga válogatott.
Belgiumnak pedig igazából lennének egész jó játékosai (minusz egy jobb- és balhátvéd), azonban Wilmots valami egészen elképesztően szar játékot oktatott le nekik. Szegény belga nép, hosszú idő után végre tényleg összejött egy halom tehetséges srác, és amikor végre eljön az ideje hogy felbecsültessék az aranygenerációt, kiderül, hogy annyit érnek mint egy rézdrót. Wilmots out.

-kriss-