Ez a fránya történelem sokkal többet ismétli magát, mint egy átlagos közszolgálati tévécsatorna. Hogy a taktikai harcban pontosan mi is történt két éve, arról a Sporttévé a négyórás felvezető műsorban szakértelem híján mélyen hallgatni fog, úgyhogy ezt most csak itt, csak tőlem, okosba’. Aluljárós elemzés következik, százasér’ a paprika-paradicsom, és a két évvel ezelőtti BL-döntő.
A képen az első félidei felállás
Ancelottinak bele kellett túrnia kissé a jól megszokott kezdőbe, Xabi Alonso eltiltása miatt a lelátón csücsült, Khedira került a helyére, aki az ilyen darálós karakterű meccsekre jobban illik a fizikuma miatt. Balhátvédben Coentrao szerepelt Marcelo helyett, az elgondolás az lehetett, hogy Raul Garcia komoly magassági fölénye ellen Coentrao jobban használható, mint a pöttöm Marcelo, Raul Garcia sokkal veszélyesebb mint azt hinnénk, az ő erőltetésével hozta le végülis a Barca ellen 1-1-gyel a bajnoki címet az Atleti. Pepe nem volt elég fitt, Varane robbant be a helyére Ramos mellé. Labdával valami 4-3-3 szerűség volt a Real, labda nélkül inkább 4-4-2.
A komolyabb fejfájást Simeone kapta a két edző közül, nála a két (gyakorlatilag) legfontosabb játékos hiányzott: Arda Turan helyett Raul Garcia kellett hogy játsszon, Diego Costát pedig megpróbálta sérülten is beerőltetni a kezdőbe – rajta is vesztettek. A srácot 10 perc után le kellett hozni, Adrian érkezett a helyére.
Valami ilyesmire számítottam amikor azt jósoltam a meccs előtt, hogy „szar döntő lesz ahol büntetőkkel nyer a Real”. A két csapat már azt hiszem negyedjére játszott egymással abban a szezonban, ismerték egymás játékát mint a rossz pénzt, tudták hogy itt a kontráktól kell leginkább félni, ha azt kiiktatják, nagy baj nem lehet. Nem is volt, a két rendes játékidőben esett gól egy-egy szögletből született (és színésznőt szeretett).
Az Atletico minden meccsen önként mond le a labdáról, különösebben nem hiányzik nekik, számukra sokkal fontosabb a rájuk nehezedő ellenfél, ami mögött szép kis megtámadható területek nyílnak. Labdát meg úgyis akkor szereznek amikor akarnak, a kérdés a döntőn az volt, hogy hogyan teszik. Tudnak ők jó mélyen az ellenfél térfelén letámadni, magas védelmi vonallal, de tudnak ők betömörülni a saját térfelükre is, a két csatárukat az ellenfél középpályája mögé visszavonva. Nyilván a Real kontráitól félve az utóbbit választották, olyan is lett tőle az egész meccs. A Realnak ugyan adódhatott volna komolyabb helyzete is kontrák után, emlékeim szerint David Villa csúnyán eladott keresztbe egy labdát, Tiago meg nem sokkal később még csúnyábban, de komoly fenyegetés nem lett belőle. Egyrészt Ronaldonak és Balenek ritka szar meccse volt (ejnye srácok), másrészt az Atletico már labdavesztés után azonnal vette is elő a taktikai szabálytalanság intézményét. Khedira volt a gyengébb láncszem, szegény a sérülésből visszatérve nem tűnt elég energikusnak.
A Real Benzema játékával próbált rést törni a pajzson, neki kellett hátrahúzódnia, hogy helyet csináljon Ronaldonak és Balenek, illetve hogy a röviden, lábhoz kapott passzok után kiszolgálja őket.
Az Atletico játéka még rosszabbul festett a nyílt játék során, Costa és Turan nélkül az egyetlen fegyverük is megszűnt létezni, Turan intelligens passzjátéka eltűnt, Costa sebessége és agresszivitása pedig szintén. Costa ráadásul kiválóan tudja terrorizálni az ellenfél középhátvédjeit, a Real elleni (egyik) bajnokin ezt meg is szívta a Madrid, a Bernabeuban kaptak ki azon a meccsen 1-0-ra. Villa ugyan megpróbált Costává válni aznap este, de nem sok sikerrel, rohangászott szerencsétlen, 6 szabálytalanságot hozott össze, valamint őt is hatszor faultolták.
Egyedül Koke próbált meg valami épkézláb játékot nyújtani a maga „bal belső” középpályás pozíciójából, de az se sokat segített.
Kapu elé ívelgetésből adott elő legtöbbet az Atletico, következésképpen elég sokat volt játékban a Ramos-Varane duó, de a túloldali hiányzók jelenléte nélkül már meg tudtak állni a lábukon.
Az Atleti védelmének jó szórakozást nyújtott a Real labda nélküli 4-4-2 alakzata, ugyanis ez azt jelentette, hogy a 2 csatárt (Ronaldo + Benzema) nem merték mindössze a két középhátvédre (Miranda és Godín) bízni. Labdavesztés után Ronaldóék ezt keményen szokták büntetni, úgyhogy a Chelsea elleni nyerőember, Juanfran, a jobbhátvéd, egy tapodtat nem mozdulhatott előre, hogy a támadásokban segítsen, neki hátul kellett maradni hogy 3 a 2 ellen védekezhessenek Ronaldóékkal szemben.
A góljuknál Casillas nagyon csúnyán benézett egy félmagas labdát, ami amúgy veszélytelen lett volna, sok mindent nem lehet hozzátenni. Iker kétszeres Európa és világbajnok, valamint (mostmár) 3x-os BL győztes, nem tudom elképzelni hogyan hozott össze ekkora bakit egy döntőben, az viszont tény, hogy nem sokra rá a Portoban találta magát.
Az Atletico meccsein szokás szerint az ellenfelük jobbhátvédjének jut a legtöbb hely és idő a meccsen, Koke ugyanis a maga baloldali középpályás posztjáról szeret befelé helyezkedni és onnan keresni az összjátékot a többiekkel, a mögötte játszó Filipe meg alapból szűken védekezik. Itt tehát Carvajal volt a szabad ember, de csak az első félidőben hagyták neki hogy rohangáljon. Carvajal ugyan jó kis játékoskezdeménynek nézett ki, de egy BL döntőhöz még nem volt elég szegény, beadni még messze nem tudott elég jól.
A képen a második félidei felállás
A második félidőre az 1-0-ás vezetést (gondolom) meg kívánta őrizni Simeone, úgyhogy egy 4-5-1 formációt vezényelt ki a pályára. A különbség az, hogy Koke ténylegesen bekerült a pálya közepére, az első félidő szabad embere, Carvajal pedig természetes ellenséget kapott Adrian személyében, aki balszélsőként folytatta. De ezzel nem csak Carvajal lett féken tartva, Adrian ezzel a húzással ugyanis a saját megszokott helyére és szerepébe került, és egy csapásra ő lett az Atleti legveszélyesebb embere a második félidő elején.
Ancelotti részéről a második félidőre érkezett Coentrao helyett Marcelo. Energkus a srác, friss is, a labdával is jobban bánik mint Coentrao, úgyhogy Simeone válaszul azonnal behozta Sosát Garcia helyére, aki elfáradt, és nem tudta volna már Marcelot levédekezni. Az Atletinek továbbra sem kellett a labda, úgyhogy Khedira is távozott, a jóval kreatívabb és támadóbb szellemű Isco kocogott be helyette. A Real gyakorlatilag nulla kockázattal vette fel a 4-4-2 felállást, a középpályán bár emberhátrányba kerültek, de az Atletinek továbbra sem a labdabirtoklás megszerzése volt a cél, úgyhogy mindegy is, ki hányan volt a pályának azon a részén, a Real belső középpályáját így két irányító vezényelhette, a széleken meg két természetes szélső rohamozott, ami elég abszurd összetétel. Az Atletinek ezt a formát viszont könnyebb lett volna lekontrázni mint az első félideit, azonban ez valamiért elmaradt. Több lehetőség is adódhatott volna erre, de gondolom Simeone tartott tőle hogy a kontrájukat lekontrázza a Madrid – neki már jobban feküdt volna a békesség.
Az utolsó cserék csak vérfrissítések voltak, Benzema és Filipe is kiköpte a tüdejét, úgyhogy Morata és Alderweireld váltották őket.
A meccset ugyan Ramos mentette meg, de Di María volt a kulcsember, a 4-4-2-re való átállás után ő vette át a stabil balszélső szerepét, és amúgy is az egész meccsen alig bírt vele az Atleti. Di María ugyan nem tudott elég kulcspasszt kiosztani, de ennek az oka az volt, hogy ellene szabálytalankodtak a legtöbbet, 3 sárgát is kiosztott róla a spori.
A Real a meccs végére már gyakorlatilag mindent egy lapra feltéve tömködte be a labdákat erről az életveszélyes (és világklasszis) Marcelo-Di María (Ronaldo) balszélről, és bár az Atletico nevetve hatástalanította ezeket, mégis ez volt az egyetlen ésszerű megoldás, a pálya közepén ugyanis embertelenül sűrűre tömörült az Atleti, ott még a Barcelona se tudott átjutni 6 meccsen keresztül.
A döntő végére az Atleti bemenekülhetett volna a célvonalba de mégse sikerült. Gondolom megbánták már többször is, hogy a 91. percben hagyták Sosának ellőni azt a szabadrúgást, aki egyrészt ezt elég csúnyán elcseszte, másrészt meg ilyenkor KÖTELEZŐ levinni a labdát a szögletzászlóhoz és időt húzni. A szarul elvégzett szabadrúgás után meg már jöhetett is újra a Real a labdával felfelé.
Az szöglet kivédekezését is elcseszték, és gondolom megkapták a magukét a sok szakértő kommentátortól, hogy „felfoghatatlan miért nem állítottak embert a kapufákhoz”. No hát azért nem állítanak embert oda, mert Simeone filozófiája ebben is különbözik. Ahogy a játéknak sincs abszolút nyerő taktikája, úgy egy szöglet kivédekezéséhez sincs. Mindenki saját belátása szerint dönti el, hogy állít-e embert akármelyik kapufához, avagy sem. Simeone nem teszi, az ő elgondolása az, hogy a 10 mezőnyjátékosból egy odarohan a szögletzászlóhoz és megakadályozza a kis szögletet, a maradék 9 meg a tizenhatoson belül tömörül és embert fog. Ez azért jó, mert az Atleti magassága és fizikai fölénye simán eltarolja az átlag spanyol bajnoki ellenfeleket, magyarul tuti ők fejelik el elsőnek a labdát, a kapufáknál pedig nincs ember, úgyhogy simán lesre tudják állítani az ellenfelet a fejes utáni kirohanással. A kapufához embert állítóknak az a lényeg, hogy ne kapjanak olyen gólt mint az Atleti, viszont cserébe a kifejelt labda után sosem lesz lesen az ellenfél, amire szintén rámehet egy már-már megnyert BL döntő (lásd pl: 1999).
A hiba ott csúszott be az egyenletbe, hogy a szezon során (kb. most először) nem az Atleti érte el az első labdát.
A hosszabbításban már csak egy győztes lehetett, az Atleti egész meccsen védekezésre kényszerült, ráadásul a Madridnak jóval több ideje maradt felkészülni a meccsre, mivel a bajnokságot már kb. 3 héttel korábban feladták. Az Atletico egész szezon során a futballtörténelem eddigi legintenzívebb középpályás letámadását játszotta, ráadásul nagyon szűk volt az aktív játékoskeretük (kb 18 fő rotálásával nyomták végig a szezont) ami átkozottul kevés.
A meccs elején pedig (emlékszünk ugye), nem volt valami okos húzás a sérült Costát beerőltetni, ugyanis 10 perccel a meccs megkezdése után máris el kellett pazarolnia egy cserét Simeonénak. Ha nem kényszeríti magát ilyen szar helyzetbe, és a hosszabbításban marad még egy cseréje, talán másképp alakul a dolog. Szerencsétlen Atletico játékosok mozdulni se tudtak a 100. perc után, ez Marcelo góljánál látszott a legtisztábban.
Az utolsó szó szerintem Ancelottié kell hogy legyen. Ő volt az, aki valahogy egyensúlyt varázsolt ebbe a tulajdonosok által ész nélkül összevásárolt keretbe. Mindenki megtalálta a helyét, egyszerre volt pályán Modric, Di María, Ronaldo és Bale, és csodák csodájára mégse bomlott fel az egyensúly. Ronaldora ráhúzták a „baloldali második számú csatár” szerepet Benzema mögött, úgyhogy az ő védőmunkájának hiánya megszűnt, Di María meg egyszerre két szerepet játszott el (belső középpályás + balszélső).
Ancelotti ebben mindenkinél jobb a világon: akármennyi dudás is van a csárdájában, ő mindegyiknek valahogy helyet talál egy egységben. Elég csak a Milanra gondolni, ahol 4 irányítót is bele tudott passzírozni a kezdőbe, hogy aztán BL-győzelem (kettő is) és bajnoki győzelem legyen a vége. (A következő bejegyzés tényleg róla fog szólni, már másodjára ígérem, de ki számolja).
No és akkor ha valakinek maradt még ereje, akkor a képek.
A képen az első félidőből a Real 4-3-3-as alakzata labdabirtoklásnál, sárgával a védelem, kékkel a középpályás háromszög, Di Maríával a triangulum tetején.
Itt egy korai Atletico kontra: Rárohanhatna a Real védelmére szegény Costa (piros iksz), de hát sérült, szegénykém csak ténfereg, képtelen lefutni a Real védőit, bár ez a képről nem látszik. Nagyon hiányzott volna egy épkézláb Costa az Atleticóból, itt aztán lehetett volna terrorizálni a Real belső védőpárosát, de vele nem ment. Simeone gondolom itt látta már, hogy ebből pár perc és csere kell hogy legyen.
A képen Benzema (zöld nyíl) szerepe: labdabirtoklásnál visszalép, hogy egy lepöccintett bogyóval kiszolgálja Bale-t vagy Ronaldot (piros ikszek), akik Benzema hátralépésével a legmagasabb pozíciókba kerülnek, és rohanhatnak rá a védőkre, egy egész térfélnyi szabad területtel maguk előtt.
Ez a kép pusztán saját gyönyörködésemet szolgálja, ez annyira szép hogy el kell ájuljak, az olyan futballbuzik mint én, ezért szeretik élőben nézni a meccset. Minden látszik, épp Casillas készülődik kirúgáshoz. Látszik a Real 4-3-3 alakzata (piros pöttyökkel a védők, sárgával a középpályások, kékkel a támadók). Di María megint a szokásos „félig belső középpályás, félig szélső” pozícióban. A túloldalon Koke (kék karika) a szokásos, erősen centrális pozícióba helyezkedik balszélső létére, úgyhogy az első félidei szabad ember, Carvajal (zöld nyíl) előtt óriási hely van.
Itt még mindig az Atleti védekezik és a Real támad: Benzema (piros nyíl) megint hátralép, Ronaldo (zöld nyíl) előtt pedig már ott is az üres terület. Az Atletico filozófiája is tisztán látszik: ők csak a kulcspassz kiosztását próbálják megakadályozni, felőlük aztán adogathat a Real amennyit akar. Khedira (zöld karika) pl. teljesen üresen passzolgathat, nem is akarják megtámadni. Pedig Tiago (kék iksz) megtehetné minden következmény nélkül, akkor is megállna a lábán a védelem ha ő történetesen megtámadná a labdás embert.
A képen egy újabb Atletico kontra, csak ezúttal Costa nélkül. Látszik hogy mi a baj, a Real védelme és a középpályája között kong az üresség. Costa hiányában nincs senki, aki esetleg ebben az üres területben kószálna, vagy esetleg Ramos (vagy Varane) mögé megpróbálna berohanni. Nézzétek Ramos (zöld iksz) kényelmesen nézelődik. A kontra természetesen idejekorán megpusztul.
Itt látszik ahogy a Real 4-4-2-t védekezik: védők sárgával, középpálya pirossal, támadók kékkel. Ronaldo és Benzema őrzését nem bízhatja két emberre az Atletico, ezért a Chelsea elleni nyerőember, Juanfran (piros iksz) egy tapodtat nem mehet előre besegíteni, pedig nézzétek milyen csalogató üres folyosó tátong előtte. Képzeletben vegyétek el őt a képről, és látjátok miért: Ronaldo (kék iksz) óriási szabad területet kapna a kapuig.
A képen a második félidei buli: Az Atletico 4-5-1-et (de inkább gyakorlatban 4-1-4-1-et) védekezik. Sárgával a védők, pirossal a középpálya, a vonalak között Tiago helyezkedik (zöld iksz), elöl meg David Villa ténfereg (kék iksz). A középpályán már az Atletico az úr, Modricnak nem marad más választása, ki kell tennie a labdát a szélre.
Mégpedig a következő miatt kell szegény Modricsnak folyton a pálya szélét választania: középen nagyon durván tömörül az Atletico (piros vonalak), gyakorlatilag 4+6-ot védekeznek, ráadásul elég szűken, csak a széleken van hely (zöld négyzet), amit önként adnak fel Simeonéék.
Az utolsó kép ma estére. Tovább romlik a helyzet, az Atletico 4-5-1-et védekezik, a Real 4-4-2-je pedig mindössze ennyit tud tenni. Középen az Istennek se fognak átjutni, oda már nem is állítanak embert, ott már az Atletico az úr. Csak a szélekben és az átlövésekben bízhatnak, Modric és Isco sem kísérel meg belemenni a tumultusba. Kiteszik a labdát a szélre, Ronaldo és Benzema meg közben rágyorsít a védőfalra.
Az Atleti direkt ezt akarta a végéig, és ha nem bénák a szögletnél, akkor ki is húzzák, bekaparva ezzel a trófeát. Ha idén nem cseszik el egyik szöglet kivédekezését sem, akkor erre jó esély lesz, úgyhogy részemről a tipp egy nagyon szűk Atelti győzelem. Akár büntetőkkel.
-kriss-
Visszajelzés: Real Madrid – Atletico: Mi történt két éve (?) | Zongoracipelő