Christopher Nolan Mementójához hasonló módon rúgom fel a kronológiai sorrendet a bejegyzéssel, de hát ez történik ha nincs meccs. Egyébként épp zajlik a háttérben a magyar-horvát, de az első 45 perc után megköszöntem a srácoknak a próbálkozást, és inkább leültem hegeszteni. A játékunk nézhetetlen (igen, jól sejtitek, ez általában videót von maga után), ehhez képest Sebők Vili majdhogynem ódákat zeng a félidőben, szegény Verebes József pedig eközben nem forog, hanem egyenesen pörög a sírjában – nem kis frekvenciával.
Azonban a fiúkat hagyom szenvedni, és rátérek Wenger tervére, ami egész jól indult.

Ha már a blog indulásakor megemlítettem, hogy mennyire szar lehet Benficának lenni, akkor most gyorsan hozzáteszem, hogy két testhosszal lemaradva tolja mögöttük az Arsenal a boldogtalanság szekerét. Wengerék valószínű az ingyen mogyoróért járnak Nyonba BL-sorsolást nézni, ahol a fennmaradó 15 csapatból 7-et kaphatnak, és úgyis a Barcelona lesz az. Wenger ezúttal egész jó tervvel állt elő, csak azért, hogy aztán 70 perc után az is csődöt mondjon.

A képen a felállás

Enrique nem húzott semmi váratlant, de hát miért is tenné, a 4-3-3 – Messi-Neymar-Suárez trió általában a perem alól is kiöli a baktériumokat. A négyfős védelem előtt Busquets „takarít”, mondanám ezt, ha nem lenne a Barcánál a meccs 80%-ában a labda, Busquets elsősorban a labdakihozatalért és a labda elosztásáért felelős. Rakitic a spanyol átlaghoz képest combosabb kreatív játékos, Iniesta pedig egyérintőzik a támadókkal, illetve megpróbálja őket jobbnál jobb labdákkal tömni.

Wenger azonban a túloldalon megpróbálta annyira lenullázni a Barcelonát amennyire lehetett. Egy 4-4-1-1 felállást vett fel az Arsenal, azonban a hangsúly nem ezen volt. A párharcaik történetében először Wenger belátta, hogy megpróbálni is kár felvenni játékban a versenyt a Barcával, ennek korábban sem volt jó vége egyik alkalommal sem. Ugyan ő még a gondolattól is betegesen irtózik, hogy az Arsenal önként mondjon le a labdáról, most először azonban ezt bevállalta, és a dolog 70 percig ragyogóan működött.
A Barca ellen is széles körben terjeng a módszer amit már a Bayern-Juventus meccs kapcsán is leírtam: az ellenfelek általában lerohanják őket a meccs korai szakaszában, és pokolian intenzív letámadással igyekeznek kezdeni, az esetek 95%-ában azonban annyit érnek el vele, hogy a Barca nyomás alatt is tartja a labdát, max. nem jut el az ellenfél támadóharmadába, az ellenfél pedig igen nagy hatásfokkal pazarolja az energiáját, hogy a meccs közepétől fogva élve temesse el őket a spanyol nyomás.
Na, hát Wengerék ezt nem csinálták, és a mester jó döntést hozott. Az Arsenal felállt ezzel a zárt, és meglehetősen szűk alakzattal a saját térfelére, és páholyból nézte ahogy a Barcelona kínlódik. A két középhátvédet, Mascheranot és Piquét szabadon hagyták, ugyan kit érdekel ha két hátvéd egymás között passzolgat, Busquets azonban már külön őrzőt kapott, ezt a feladatot hol Özil, hol Giroud végezte. Enrique gondolom idegenben nem akart túl nagy szabadságot adni Albának és Alvesnek, úgyhogy ők jóformán egy tapodtat sem mozdultak előre, ebből kifolyólag Chamberlain bármikor rá tudott duplázni Neymarra, amivel a Brazilt letörölték a térképről.
Messi gyakorlatilag Suárez érkezése óta visszakerült arra a posztra ahonnan Barcelonás karrierje indult, ismét a jobbszélen játszik ballábas fordított szélsőt. Korábban a középcsatár helyén játszott hamis kilencest évekig, ezt a szerepkört egy posztban majd megírom. Messi korábban onnan lépegetett hátra a középpályára, újabb opciót nyújtva egy-egy akció folytatásához, valamint azért, hogy tovább súlyosbítsa a Barca középpályás fölényét, ezt azonban a jobbszélről nem tudja megtenni, Suárezt pedig erre nem lehet használni, ő elsősorban a védők közötti folyosókat szokta megdolgozni.
Az Arsenal továbbá önként adta át a pálya szélét is a spanyoloknak labda nélkül: cimbalomszögből Petr Cechnek még Chuck Norris sem fog gólt lőni, a labdát meg megpróbálhatja beívelni a kapu elé a Barcelona, Mertesackerék epekedve várják, hogy például Messi a maga 168 centijével felugorjon egy fejeshez. A Barcelona nem tudott egy pillanatra sem létszámfölényt kialakítani a középpályán, Alves és Alba felfutásainak hiányában a széljátékuk is gyakorlatilag zárójelbe került, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a spanyolok tanácstalanul járatták az Arsenal középpályás sora előtt a labdát, amit a londoniak boldogan engedtek nekik. Wenger nem akart semmi mást, csak azt, hogy az Arsenal a visszavágón is meccsben legyen, ezúttal azonban úgy, hogy nem kap gólokat odahaza mint a korábbi párharcokban – Wenger végre rájött, hogy a Barcával odahaza 0-0-át KELL játszani. A terv ott sült fel, hogy tulajdonképpen túl jóra sikerült, az Arsenal egy óra spanyol kínlódás után már odáig jutott, hogy benyomta a Barcelonát a saját térfelére – azonban nem rohanunk ennyire előre. Jönnek a képek.

Az Arsenal kényelmesen védekezhet: A két középhátvéd ugyan szabad, de Busquets felé Özil és Giroud is (sárgával) zárja a passzsávot. Iniesta és Rakitic nem lép hátra segíteni, Coquelin és Ramsey (kékkel) így nem áll nehéz feladat elé. Alves és Alba (pirossal) meg se moccan, Mascherano (vagy Piqué) pedig kénytelen lesz felemelni a labdát. A levegőnek pedig csak egy ura lehet.

A képen a fejpárbajok: A spanyolokat ívelgetésre kényszeríteni természetesen kifizetődő, az Arsenal nemhogy a saját, még a Barcelona térfelén is döntő fölénnyel húzta be ezeket.

Wengerék nem pazarolnak: Az Arsenal ugyan letámad, már ha ezt lehet letámadásnak nevezni. Mindössze négy ember vonul át a Barca térfelére, és ők is meglehetősen gyenge intenzitással, nehogy a drága energia kárba vesszen. Wengernek ugyanis nem célja, hogy ezzel az Arsenal labdát szerezzen a Barca térfelén, egyszerűen nincs rá szükségük. Bőven elég, ha az Arsenal lelassítja a Barcelona labdakihozatalát, és minél hosszabb ideig távol tartja őket a saját kapujuktól, ne feledjük, itt a 0-0 a cél.

Szűk negyed óra után Messi (kékkel) is megunja a tanácstalankodást, és belép a pálya széléről a középpályára, hogy végre ő is labdát lásson. Ez elméletileg gondot kéne hogy okozzon az Arsenalnak, azonban ez mégse történik meg. Ha Messi rágyorsít az Arsenal középpályásaira, akkor győz a tumultus, ha a szabadon álló Iniestát választja, akkor semmi különös nem történik. Mindeközben a kép legtetején Alves továbbra sem megy előre, pedig ott tátong előtte a folyosó (zölddel), amit Messi nyitott neki.

A labda ugyan eljutott Neymarig, de ő is ugyanolyan tehetetlen: Chamberlain és Bellerín kettős fedezékén nem tud átjutni, mögötte pedig Alba (pirossal) sétálgat, nem indul be Neymar mögé, hogy besegítsen, vagy magával vigyen egy embert.

A tanácstalanság egyre nagyobb: Piqué és Mascherano ugyan szabad (zölddel), de két középhátvéd a felezővonalon ácsorogva végülis nyugodtan csinálhat amit akar. Busquets (sárgával) a külön őrzőjével bajlódik, Iniestát (pirossal) ketten is készek megtámadni ha netán labdát kapna. A Messi-Neymar-Suárez trió kapunak háttal ácsorogva használhatatlan, a sebességük pedig egészen konkrétan semmit nem ér egy mélyen a saját térfelén felálló védelem ellen, kizárt hogy oda bepasszolják nekik a labdát anélkül, hogy Petr Cech azt felszedné. Ha ez nem lenne elég, a pálya szélén Alves és Alba (kékkel) pedig továbbra is jóformán kivonja magát a játékból.

Fölösleges a félidőről áradozzak, változtatás nem történt, utána is folytatódott tovább a móka: Neymart (sárgával) továbbra is boldogan csapdázza Bellerín és Chamberlain, Jordi Alba továbbra sem nyújt segítséget, annyira hátul van hogy még a képre sem fér rá, Messiék elől pedig hiányzik még legalább +15 méter üres terület, hogy a sebességük igazán veszélyt jelentsen. Az előadást pedig Iniestáék is érdeklődve nézik, tisztes távolból.

A helyzet továbbra is meglehetősen kényelmes: Az Arsenal egy meglehetősen szűk, 10-12 méteres sávba (sárgával) tömörödik össze, mind a 10 emberrel a labda mögé helyezkednek. Ez például a Premier ligában általában életveszélyes választás, ott egy másodpercig sem gondolkodna az ellenfél hogy kihasználja a pálya üresen hagyott szélét, és záporoznának az életveszélyes beadások jobbról-balról, a Barcelonának azonban önként kínálják fel ezt a lehetőséget. Az Arsenal két darab 4 fős fala között olyan kevés a hely, hogy oda egy zsilettpengét sem lehet becsúsztatni, Messiék ott vajmi keveset fognak alkotni. A jobbszélen Alves előtt hiába szabad a terület, ő mégis inkább befelé helyezkedik és csatlakozik a tanácstalankodókhoz. A helyzet megoldhatatlan: a pálya szélét ugyan bejátszhatná, de minek, egy esetleges beadással a Messi-Neymar-Suárez trió nem tud mit kezdeni.

Az Arsenal vesztét ezek ellenére mégis saját fölényük okozta. A Barcelona az Arsenal térfelén látványosan mondott csődöt minden alkalommal, a labdát ugyan uralták, de a területet az Arsenal tartotta kontroll alatt, a pálya minden négyzetméterén az ő akaratuk érvényesült. A helyzet odáig fajult, hogy a hetvenedik percre már ők nyomták be a Barcelonát a saját térfelükre, ami azonnal átbillentette az eddig egyensúlyban lévő mérleget. Azzal, hogy egyszerre 6-7 játékos is átmehetett a spanyol térfélre, megszűnt a terület fölötti ellenőrzés, feljebb tolódott a leshatár, Messiék előtt pedig hirtelen megjelent az a hiányzó üres terület, amit pusztán a gyorsaságukkal ki tudnak használni.

Az Arsenal nyomás folytán kissé beszoruló spanyolok minden gondja egy csapásra oldódik meg. Az akció sikertelensége után 7 Arsenal játékos a labda mögött ragad, a Koscielny-Mertesacker hátvédpáros (pirossal) borzasztó pozícióba keveredik. A labda Neymarnál, Iniesta vaktában próbált meg felszabadítani, némiképp szerencsésen került hozzá. A támadók előtt óriási szabad területek vannak. Suárez (kékkel) máris beindul, de érdemes nézni mit csinál: a pálya széle felé fogja magával rángatni Koscielnyt. A dolog meglehetősen érdekes, egy átlagos csatár valószínű a pálya közepén tátongó űrbe startolna be, azzal a nyilvánvaló szándékkal hogy a kapuig fusson, ugyanis nyilvánvalóan az jelenti a legnagyobb fenyegetést. Az ember azt hihetné, hogy Suárez mozgásának iránya hibás, a pálya szélén az akció minden bizonnyal zátonyra fut, sőt, megkockáztatom, Suárez azt sem vette észre, hogy a saját térfeléről indul, tehát semmiképp sem lehet lesen. Koscielnyt tehát magával rángatja a pálya szélére, ahol Koscielny csődöt mond, lehet hogy nem rossz középhátvéd, de a vonal mellett már idegenül mozog. Suárez egy bántóan egyszerű köténnyel passzolja át a labdát Neymarnak, aki a Suárez által kreált folyosóba indul be. Messi a fénynél valamivel gyorsabb, hátrafelé kocogva is megveri Ramseyt (zöld nyíl), nyilvánvaló, hogy az akció végén őrizetlenül fog a kapu elé érkezni, tönkretéve ezzel Wenger tervét, ami 70 percig tökéletesen működött.

A dolog meglehetősen furcsa. 70 percig az történt, amit az Arsenal szeretett volna, ám azzal, hogy az Arsenal benyomta a Barcelonát (ami elvileg egy pozitív dolog), minden olyan helyzet előállt, amit Wenger el akart kerülni. Messiék előtt hirtelen szabaddá vált egy teljes térfél, és mindössze három, borzasztó pozícióban lévő védőt kellett csak lefutni. A gól után érkezett még egy Suárez kapufa, teljesen hasonló akció végén, majd grátiszként Messi összekalapált egy büntetőt is. Wengerék talán nem is gondolták volna, hogy képesek lesznek nyomás alá helyezni az ellenfelet, ami igencsak nagy szó, a dolog pedig annyira csábító volt, pedig egyszerűen nem lett volna szabad engedni neki, bármennyire is furcsán hangzik. Négy embernél többel nem lett volna szabad támadni, még ha lehetőség is kínálkozik rá.
Mindent összevetve az Arsenal megtett mindent amit lehet, az ellencsapásaik több potenciált is hordoztak magukban, mint amit kihoztak belőlük, ezt nagyrészt Giroudnak köszönhetik, aki lehet, hogy a kapu előtt igen hatásos, amikor mindössze egyetlen érintéssel kell gólt szerezni 9 méterről, de a labda cipelésében, az egyérintőzésben egyaránt csapnivaló, ráadásul a gyorsasága sem elég. Számtalan akció akadt el rajta, vagy egy ütemtelen passza, vagy egy rohanás közben rosszul megtolt labda után. Wenger talán annyit tehetett volna, hogy Sanchezt teszi fel egy szem középcsatárnak, ő Giroud egyik problémájával sem küzd, a pálya szélére pedig mehetett volna Walcott, aki legalább olyan gyors, azonban ő a padon kezdett. De kétségkívül sok problémát oldana meg, ha esetleg Wenger szerezne egy csatárt, aki nem olyan vészesen egydimenziós, mint Giroud.

Ezek után természetesen kíváncsian várom a jövő évi párharcukat, nincs olyan állat a földön, amit Wenger fel tud áldozni az isteneknek, hogy ezt elkerüljék, valószínű a szűzlányok vére sem sem segít rajtuk, és jövőre is Arsenal-Barcelona párharc lesz a 16 között, ha a fene fenét eszik is.

-kriss-