Bayern – Juventus: 4-2 – De miért jött le Morata?

Soccer: Italy Cup; Juventus-Inter

Valószínű az idei szezon legjobb párharcát láttuk. Hogy most a hátralevő 2 hónapban mit fogunk nézni, azt nem tudom, ezt ugyanis nehéz lesz überelni, meg ugye a United is kipottyant, úgyhogy nem tudnak több nyersanyagot produkálni további videókhoz. (Ugye milyen szép és eufemikus a „kipottyant” kifejezés a „kib…tak minket innen is” helyett?)
Ennyire azért nem kalandozunk el, tudom, a City is fel fogja velük törölni a gyepet, addig azonban ez a sokkal szívmelengetőbb meccs jön vasárnapi ebéd gyanánt, kibontva a 20 ft-os kérdést, hogy miért kapta le Allegri Moratát.

Szegény Juventust az ág is húzza, az előző szezon végén távozott Pirlo, távozott Tevez, Llorrente is böngészgette a Departures-táblát, Allegrinek meg abból kell főznie, ami maradt. És úgy tűnik, egész jó szakács, én pedig megígérem, hogy leszokok a kajálás mindenféle emlegetéséről bejegyzések közben.

1sthalf

A képen az első félidei felállás.

Guardiola egy 4-1-4-1-et álmodott meg, Alonso csücsült stabilan a védelem előtt, Vidalt beküldte a zavarosba, leginkább azért, hogy direkt kontaktust tudjon teremteni Khediráékkal, Ribery és Costa megdolgozta a pálya szélét. Ebben túl sok érdekes nincs.
A túloldalon azonban Allegri megmutatta, hogy kábé merrefelé is kéne tartania az olasz csapatoknak Európában.
A Juventus a meccsen végig folyékonyan váltogatott a 4 és 5 fős védelem között, helyzettől függően. Ha a Bayern a saját térfelén birtokolta a labdát, az olaszok elég heves és intenzív letámadással vették őket kezelésbe, minimum 6, de néha 7-8 fővel is átvonultak a németek térfelére. Tették mindezt egy 4-4-2 felállással, ahol Pogba felzárkózott Morata  mellé, hogy együtt szívják a középhátvédek (Benatia és Kimmich) vérét, Sandro és Cuadrado fáradhatatlanul űzték Lahmot és Alabát, Khedira és Hernanes pedig igyekezett eltarolni bárkit, aki a pálya közepén tűnt fel körülöttük.
Ebben nagy újdonság nincs, évek óta bevett szokás Guardiola csapatait a meccsek elején intenzív letámadással riogatni, mindannyian láttuk már ezt elégszer, tudjuk, hogy Pep legényei nem bírják a túl nagy fizikai nyomást. A letámadás azonban kétélű fegyver, nem lehet túl sokáig fenntartani (meccsenként max. 35-40 percig), és pont emiatt ha a letámadó csapat nem szerez korán gólt, akkor onnantól kezdve reszeltek nekik, a meccs végére ugyanis túl fáradtak lesznek, hogy kitartsanak. Ebbe korábban belesült a Madrid még Mourinho alatt néhányszor, elbukott a Manchester (2009-es BL döntő), és a Dortmund is (2013-as döntő), igaz akkor még nem Guardiola ült a padon.

A Juventus terve itt azonban aratott, Neuer borzalmas volt az első félidőben, fél óra alatt két végzetes hibát is produkált, az elsőt Pogba azonnal büntette, a második találatot azonban egy igencsak véleményes les miatt érvénytelenítették. A dolgot csak tovább súlyosbította, hogy Alonso nem kapott segítséget a meccs korai szakaszában a labdakihozataloknál, Vidal és Müller is egyedül hagyták, Alonso pedig nem egy nagy spíler ha komoly fizikai erővel kerül szembe.

A gól után visszavett a gőzből a Juventus, a meccs során először hagyták, hogy a Bayern labdástul is átmehessen a térfelükre. Ilyen helyzetben Evra behúzódott harmadik középhátvédnek Barzagli és Bonucci mellé, és Sandro ment vissza baloldali szárnyvédőnek, Pogba beállt a középpályás falba, ezzel a Juventus valami 5-4-1-szerűséggé alakult labda nélkül a saját térfelén, Moratával a tetején. A dolgok itt kezdtek érdekessé válni, ugyanis egy csapat többnyire ugyanannyi hátvéddel játszik a saját, illetve az ellenfél térfelén is, Allegri váltása azonban nem hagyományosan értendő. Ha egy csapat átvált X védőről Y védőre, akkor az nagyjából annyit tesz, hogy a meccs 60. percéig X a védelem létszáma, a maradék fél órában pedig Y, azonban ilyen helyzetfüggő váltogatást én még nem láttam korábban, és máris jár a piros pont Allegrinek, hogy ezt meg tudta csinálni a csapatával (hja kérem, nem hiába olaszok).
A dolog szépen működött, Müllert és Lewandowskit hárman őrizték, magyarul a védelemben mindig volt egy szabad ember. Kétszer tudott nekik Vidal problémát okozni, említettem feljebb, hogy Vidal nem sokat mozgott a középpályán, hiányzott is a jelenléte, ő a támadókhoz kellett hogy csatlakozzon. Ilyenkor a Juventus védelmének hirtelen nem 3 a 2 ellen, hanem 3 a 3 ellen kellett védekeznie, szabad ember nélkül, ami már messze nem olyan stabil.
A saját kapuja elé betömörödő Juventus labdaszerzések után igyekezett gyors kontrákkal megütni a németeket, ami eddig szintén nem volt a Juventus fegyvertárában Conte alatt. Vidal combos srác, azonban a támadókhoz való csatlakozásai miatt nem tudott semmit tenni azért, hogy az olasz kontrákat megállítsa, a második gólt is páholyból nézte csak végig, Moratát hárman se tudták megállítani a pálya közepén a gólpassza előtt, Vidal legalább lerángatta volna.
A Juventus mindkét különböző hozzáállása (letámadás a Bayern térfelén, visszaállás és kontrázás a saját térfélen) tehát egyaránt gólt eredményezett, és ennek Morata volt a legnagyobb kulcsa. Letámadás alatt gőzgépként terrorizálta a németek védelmét, hosszú percekig akadályozva a labda felhozatalát, a saját térfeléről indulva pedig minden alkalommal gyorsvonatként hagyta ott Benatiát, aki élete egyik legszarabb meccsét produkálta, borzalmasan kevés volt ahhoz, hogy Moratát feltartóztassa.
Jönnek a képek.

1

Letámad a Juventus a német térfélen. Hatan is részt vesznek benne (sárga ikszek), Sandro (fehér nyíl) ugyan kicsit késve érkezik Lahmra. A pálya közepén Alonso (kék karika) teljesen elveszett, sem Müller, sem Vidal nem jön hátra hogy segítsen a labdakihozatalnál.

2

Vidal becsatlakozása: a Juventus védelme Müllert és Lewandowskit még lenullázza, Vidal (zölddel) feltűnése azonban már problémát okoz,  itt épp Costa passzára készül kilépni a védelemből, átvenni azonban már nem sikerül.

3

Továbbra is szenved a Bayern az olasz nyomás alatt. Egyszerű számháborúzást csinálnak Allegriék, 6 a 6 ellen támad le a Juventus, itt a pálya közepén feltűnik Müller is, megpróbál hátrébb helyezkedni, hogy segíthessen Alonsonak, de még ez is kevés. A Bayern kénytelen felemelni a labdát, hogy aztán jó eséllyel el is veszítsék.

4

Tovább próbálkozik a Bayern, Müllerrel és Alonsoval nem sikerült megoldani a labdakihozatalt, Guardiola visszaparancsol még egy katonát, hátha úgy menni fog. Itt már Alonso mellé (sárga iksz) Müller (sárga nyíl) is hátrajön, a pálya közepén pedig Vidal (zölddel) jelenléte már éppen elég a helyzet megoldásához. A labdakihozatal ezúttal végre sikerül.

5

A Juventus visszaáll és 5-4-1-ben tömörül a saját tizenhatosán. Fehérrel az ötfőssé kiegészült védelem, igaz Evra integet Sandronak (fehér nyíl), hogy lesz szíves kicsit tempósabban visszajönni. Sárgával a középpályás sor, a szintén visszazáró Pogbával a balszélen. A pálya közepén óriási a tumultus, a németek fejvesztve menekülnek kifelé a darálóból, kénytelenek a pálya szélére terelni a játékot.

6

Életveszélyes olasz kontra: nem elég, hogy Vidal hiányzik a középpályáról, hogy megállítsa a Juventus akcióját, súlyosbító tényezőként megérkezik mélységből Cuadrado is (zöld nyíl), teheti mindezt azért, mert Ribery sem egy kimondott aduász ha védekezésről van szó. Pogba és Morata átmegy a pehelysúlyú német védelmen, Cuadrado őrizetlenül érkezik a kapu elé passzolt labdára, Neuer azonban kis mákkal hárít.

Az első félidő egyhangú pontozással a Juventusé. Guardiolának van mit tennie a szünetben, Benatia látványosan szenved a védelem közepén, élete leggyengébb félidejét produkálta, meg kéne állítani az olasz kontrákat, amihez Alonsonak segítségre van szüksége, nem tudom Pep miben bízott, amikor Alonsot egyedüli takarítóként rakta fel a védelem elé. Neki világéletében kellett egy nála sokkal fizikálisabb játékos, hogy baj esetén kisegítsen: a Liverpoolban Mascherano takarított mellette, a Real Madridban Pepe/Khedira, a spanyol válogatottban Busquets.
Guardiola pedig nekilátott fixálni a dolgokat, leküldte a kritikán aluli Benatiát, érkezett helyette Bernat, Alabát pedig betuszkolta a védelem közepébe, hogy onnantól kezdve ő kerüljön párharcba Moratával, Alaba valamivel gyorsabb mint Benatia, több esélye lesz felvenni a tempót a spanyollal. A terv azonban akármennyire is jó ötletnek tűnt, mégis majdnem kiütéses győzelmet eredményezett, ugyanis Morata a félidő elején kétszer is úgy hagyta ott Alabát, ahogy korábban Benatiát is. Moratát egyszerűen egyik német védő sem tudta feltartóztatni. A Juventus a brutálisan megnyomott első félidő után már nyilván nem kívánta fenntartani a letámadást, így is sejthető volt, hogy lefáradnak a végére, boldogan adták át a labdát a Bayernnek, hagy kínlódjanak vele.
A labdakihozatallal tehát innentől kezdve sok gondja nem volt a Bayernnek, az olaszok ezt önként engedték nekik, úgyhogy Guardiola jól vette észre, hogy Alonso jelenléte innentől tulajdonképpen fölösleges, 60 perc után Coman váltotta őt. Vázolom az utolsó kb. 20 percet.

2ndhalf

Coman a pálya szélére került, Costa bement Lewandowski mögé, magyarul bekerült a pálya közepére egy olyan játékos, aki képes cipelni a labdát még akkor is, ha valaki történetesen rátapad és erősen irigyeli tőle. Meccs közben értetlenkedtem, hogy vajon miért ül Götze még mindig a padon, nagyon hiányzott valaki onnan, aki képes az első becsúszni akaró lábakon átlépni egy finom csellel mondjuk, ahelyett hogy csak simán továbbpasszolná a labdát. Ez már mindegy is, Costa a feladatot tökéletesre oldotta meg. Vidal vissza lett parancsolva a védelem elé takarítani (végre), lehet hogy nem akkora passzgép mint Alonso, de ha már nincs olasz letámadás, akkor nem kell igazi mélységi irányító, jó lesz oda Vidal is, ráadásul végre fedezéket tud nyújtani a védelemnek ha netán kontrázna a Juventus.

Guardiola ugyan befoltozta a változtatásokkal az első félidei lyukakat, de a meccs (szerintem) Morata lecserélésével vett nagyobb fordulatot. A 72. percben távozott a spanyol, Allegri gondolom fáradtnak látta, és érkezett helyette Mandzukic, aki lehet hogy kapunak háttal jól játszik, meg esetleg még beadásokra is jól érkezik a 16-oson belül, de közel sem tud olyan életveszélyes beindulásokat produkálni mint Morata. A terv az lehetett, hogy Mandzukic majd kontrák helyett megtartja a rá felpasszolt labdákat, és mélységből érkezik majd Pereyra és Sturaro, a két friss ember, és esetleg kombinálnak majd egymással, de a terv elég csúnyán besült. Morata volt a kulcs a letámadáshoz és a kontrákhoz is, nélküle a Juventus egyetlen veszélyes akciót sem tudott vezetni.
Sandro innentől kezdve elszigetelődött, el kellett volna bírnia a frissen beállt Comannal, miközben hol Costa, hol Lahm érkezett a nyakára, hogy ráduplázzanak, ő pedig egyedül már nem bírt el velük. Onnantól kezdve a Bayern uralta a pályának azt a szélét, az első félidőben jóformán el se jutottak a szűkebb értelemben vett támadóharmadig, most azonban elkezdtek záporozni onnan a beadások. Lewandowski előbb kapufát fejelt, majd visszahozta a Bayernt a meccsbe, Müller pedig nem sokkal később kiegyenlített. Mindhárom életveszélyes átadás arról a szélről érkezett.

A hosszabbításban már csak a Bayern nyerhetett, az első félidei letámadás minden tartalékát felemésztette a Juventusnak, és ne legyen kétségünk, a Bayern nem a szerencséjének köszönhetően jutott a 8 közé.

A végén gratulálni kell Allegrinek, nem csak azért a teljesítményért amit ebben a párharcban nyújtottak, hanem azért is, mert szépen ráterelte a Juventust arra az útra, ami ütőképes lesz Európában, és egyébként követhetné ezt a többi klub is, hátha több fecske szebb nyarat csinál, nem kis dolog lenne, ha teszem azt Olaszország lelökné Angliát az Uefa-koefficiens táblán, és ők indíthatnának 4 klubot a BL-ben.
Ugyan már Allegri előtt is operált letámadással a Juventus (ennek köszönhettek 3 bajnoki címet), de Conte alatt ez messze nem volt ennyire hatékony és aggresszív, gondolom sokan emlékeznek rá, hogy 2013-ban még milyen egyoldalú volt ugyanez a párharc. Allegri ezen felül rádolgozott a kontrákra is, amit az érkezéséig nem nagyon művelt a Juventus, most azonban már ez a fegyverük is életveszélyes. Ha valaki idén le akarja gyakni a Bayernt vagy a Barcelonát, valami ilyesmivel kell próbálkoznia.

-kriss-

One thought on “Bayern – Juventus: 4-2 – De miért jött le Morata?

  1. Visszajelzés: Bayern – Juventus: 4-2 – De miért jött le Morata? | Zongoracipelő

Vélemény, hozzászólás?