Ez nem csak a BL döntők, hanem valószínű az egész (eddigi) futballtörténelem legnagyobb taktikai húzása Rafael Beníteztől. És azért elképzelhetitek mekkora lelki erő kell ahhoz, hogy én ezt leírjam egy Liverpool managerről, de rászolgált. Lássuk.

Ha egy meccsen az egyensúlyt jelentő inga nagyon erősen kileng előbb az egyik, majd a másik irányba, annak többnyire az az oka, hogy az egyik edző hibásan rakta össze a kezdő 11-ét, majd a második félidőre kijavította azt. A 2005-ös fináléban is ez történt. A Liverpool talpraállását mindenhol a „csapatszellemnek”, a „soha ne add fel” mentalitásnak, a „pezsgőtbontottamilanaszünetben”-nek, és egyéb hasonló dolgoknak tulajdonították, ami kétségkívül kellett hozzá, de én inkább a pályán is tetten érhető okokat fejtegetném.

A képen az első félidei felállás látszik.

A Milan a tőlük várható 4-3-1-2 formációban ment a pályára, Ancelotti nem fukarkodott a középpálya minőségét illetően, ugyanabban a kezdőben kapott helyet Seedorf, Kaká és még grátisznak Pirlo is. Hogy ez a középpálya mitől volt ennyire halálos, arról készül majd egy külön bejegyzés. Elöl a Shevchenko-Crespo csatárduó szívta a Liverpool hátvédnégyesének a vérét, ők sem szenvedtek hiányt ami a kvalitást illeti.
A túloldalon a Liverpoolt Benítez egy tipikus angol 4-4-2-vel küldte ki verekedni. Benítez néhány évvel későbbi elmondása szerint az volt a terv, hogy ráereszti a villámgyors Barost és Kewellt a már amúgy is öregedő Milan hátvédnégyesre, a kiszolgálásukhoz szükséges passzokat pedig majd Gerrard és Xabi Alonso osztogatják nekik. A Liverpool a terv szerint meg se próbálta felvenni a versenyt a Milan középpályájával, egyszerűen át kívánták ívelni őket, hogy aztán mélyebbről érkezzen Garcia vagy Riise.
Hogy a terv mennyire lett volna működőképes, az sosem fog már kiderülni, a Milan ugyanis már 50 másodperc után vezetett, miután Maldini bekotorta Pirlo szabadrúgását, Benítez terve pedig kevesebb mint egy perc után mehetett is a kukába.

Onnantól a Liverpool középpályája egy percig sem állt meg a talpán, az égvilágon semmit nem tudtak tenni az ellen, hogy a Milan gyémánt alakú középpályáját féken tartsák. A Gerrard – Alonso páros messze nem volt elég négy ellenféllel szemben, Benítez ráadásul igazi védekező középpályást sem illesztett be hozzájuk, Xabi Alonso meglehetősen pehelysúlyú ebben a tekintetben, őt a passzaiért tartotta minden klubja, Gerrard pedig a tipikus angol „mindenes” belső középpályás (tehát szintén nem az a kimondott takarítógép). Kewellt pár perc után Smicer kellett hogy váltsa sérülés miatt, de ez most nem jelentős.
A játék képe a góltól kezdve így festett: a Milan kényelmesen birtokolhatta a labdát a Liverpool térfelén, lévén a négyfős gyémántjuk kettős emberelőnyben volt a Gerrard-Alonso párossal szemben, ők pedig a legtöbbször nem tudták eldönteni, hogy kit őrizzenek, és kit ne. Az esetek túlnyomó többségében Gattusot és Seedorfot vették fel (mivel ők estek hozzájuk a legközelebb), a négyszög alján szabadon osztogatott Pirlo, a négyszög tetején pedig Kaká ólálkodott őrizet nélkül. Kettejüket külön-külön őrizetlenül hagyni is már elementáris hiba, de hogy ők ketten EGYSZERRE garázdálkodjanak szabadon, annak végképp nem lehetett jó vége.
Gerrardékon tehát úgy jutottak át a milánóiak ahogy kedvük tartotta. Persze Riise és Garcia, a két szélső középpályás próbált nekik segíteni, hol egyikük, hol másikuk húzódott középre hogy segítsenek valamennyit a reménytelenül elveszett társaikon, de ha megtették, azonnal hatalmas üres folyosót nyitottak Cafúnak és Maldininek. Sakk-matt.
Mutatok néhány kivágott képet, hogyan is festett mindez az első félidőben.

Gattusonál a labda. A Milan négyszög (zölddel) állandó problémákat okoz Gerrardéknak (pirossal), szegények képtelenek eldönteni hogy kit vegyenek fel. A négyszög alján Pirlo teljesen üres, a négyszög tetején Kaká szintén, ráadásul Gerrardnak és Alonsonak háttal.

Gerrard és Alonso (pirossal) ezúttal Kakát próbálják megfékezni. Középre húzódik közben Riise (sárgával), hogy valahogy megpróbáljon kisegíteni, a pálya jobbszélén pedig óriási vágtába kezd Cafú (csak nem fér rá a képre) abban a folyosóban amit Riise nyitott neki.

Alonso és Gerrard (megint pirossal) Gattusot és Seedorfot védekezik le, a négyszög alján Pirlo kap labdát, a négyszög tetején pedig Kaká (zölddel) megint őrizetlen, Gerrardék ismét hátat fordítanak neki. A pálya baloldaláról ezúttal Garcia (sárgával) érkezik segíteni, fent pedig Maldini (zölddel) sartol be az üres területre.

A Milan Pirlo és Kaká szabad játékának köszönhetően számtalan labdát passzolt be a védelem mögé Cresponak és Shevchenkonak, a Liverpool védelme pedig minden alkalommal kénytelen volt fordulni, és meg kellett próbálniuk felvenni velük a versenyt – esélytelenül. A milánóiak (pontosabban Crespo) még két gólt rápakoltak az eredményjelzőre, aztán mehettek be az öltözőbe pezsgőzni.
A liverpooliak szemszögéből a helyzet reménytelen. Ez az a szituáció, amikor minden edző vagy pályára küldi az összes támadóját, „minden mindegy” alapon, vagy óvatosságra inti a játékosait, hogy elkerüljék a még nagyobb verést. A meccs jóformán menthetetlen, a Liverpool játékosai valószínű nem fognak a szünetben hirtelen egytől egyig terminátorokká változni, de Benítez pontosan tudta mi nem stimmel (na ja, ő rakta össze hibásan a kezdőt), és szerintem pontosan tudta azt is, hogy ezt innen meg fogják tudni fordítani. Hölgyeim és uraim, az évszázad cseréje következik, Benítez a szünetben pályára küldi (dobpergés kéne amikor leírom), Didi Hamannt, vagyis Rafa háromgólos hátrányban egy védekező középpályást (!!!) cserél be Finnan helyére, mint aki őrizni kívánja ezt a kecsegtető állást. Itt Benítezt nettó hülyének nézik vagy 500 milliónyian.

A képen a második félidei felállás.

Benítez Finnan leküldésével a kezdeti 4 hátvédről 3 hátvédes felállásra váltott. A húzás tökéletes, Crespora és Shevchenkora is jut ember, biztosítéknak pedig ott van köztük Hyypia, aki szabad emberként fedezéket nyújt ha szükséges. Az első félidőben Kaká borzasztó sokat tevékenykedett őrizetlenül, most azonban stabil őrzőt kapott Hamann személyében. Riisének sem kellett többet behúzódnia középre segíteni, Gerrard és Alonso ugyanis már megálltak a talpukon Gattuso és Seedorf ellen, úgyhogy Cafú sem tudott többet őrizetlenül előrefutni. Az első félidőben Pirlo legalább akkora szabadságot kapott mint Kaká, azonban a szünet után Luis Garciának csak az volt a feladata hogy Pirlo körül ólálkodjon és Pirlot védekezésre kényszerítse, amire Pirlo köztudottan használhatatlan. Maldini idős kora, és fáradtsága okán egyre kevésbé volt fajsúlyos a pályán, Smicer pedig (védőfeladat híján) szabadon léphetett be Garciáék mellé, tovább súlyosbítva az öregedő Milan védelmének helyzetét.
Innentől kezdve a játék teljesen megfordult. A Liverpool nagyon szorosan le tudta követni a Milan középpályásait, egyikük sem maradt többé őrizetlen, ráadásul Beníteznek még így is maradt egy szabad embere azon a fronton. A liverpooliak pillanatok alatt meg tudták fosztani a Milan középpályásait a labdától, Pirlo vészesen hamar felmondja a szolgálatot komoly fizikai nyomás alatt. Seedorfnak egyre hátrébb és hátrébb kellett lépnie, hogy egy újabb passzlehetőséget nyújtson, és ezzel segítsen Pirlon, és (továbbra se feledjük hogy Kaká vérét végig Hamann szívja), voalá, Xabi Alonso innentől kezdve szabadon szervezhette a Liverpool játékát a saját térfelükről. Gerrard az első félidőhöz képest jóval nagyobb szabadságot kapott, tudván hogy Hamann fedezi a hátsóját és nem hagyja Kakát szabadon, úgyhogy gond nélkül csatlakozhatott a támadókhoz ő is. A Liverpool negyed óra alatt kiegyenlítette a meccset. Jönnek a képek a második félidőből.

A Milan gyémánt alakú középpályája (fehérrel) nagyon szenved a vörösek puszta fizikai jelenlététől (pirossal), sem szabad emberük, sem idejük nincs a labda megjátszására. Pillanatok alatt el is vesztik, a középpályán innentől már a Liverpool az úr.

A Milan négyszöge (fehérrel) még nagyobb bajban, mélyen a saját térfelükön kénytelenek védekezni, egy nagyon szűk területre betömörödve. A védelem közepén Garcia (zölddel) kiugrásra kész, Gerrard már ki is nézte őt magának. Gerrard nyugodtan tevékenykedhet a Milan térfelén, mivel mögötte Hamann (pirossal) még labdabirtoklás közben is őrzi Kakát.

A Milan védelme már 10 méterre a saját kapujától kénytelen felállni, a középpálya szétesett, grátisznak pedig Gerrard (zölddel) is megérkezik a beadásra, teheti mindezt azért, mert Hamann (pirossal) mind tudjuk mit csinál Kakával, persze hogy most is őrzi, csak Kaká nem fér rá a képre a látószög miatt. Gerrard a beadás végén gyönyörű fejessel nyitja a comebacket.

A Liverpool a 60. percre visszajött a meccsbe, de változtatni onnantól kezdve sem Ancelotti, sem Benítez nem mert. A fáradó védelmek a hosszabbítás 2×15 perce alatt összehoztak még egy-egy meccslabdát mindkét oldalon az ellenfélnek, aztán jöhettek a büntetők.
A meccset Benítez zseniális húzása fordította meg, amihez persze kellett az is, hogy rosszul állítsa össze a kezdő 11-ét. A Milan középpályája látványosan összeomlott a második félidőben, pontosan úgy, ahogy egy évvel korábban a Depor ellen a Riazorban, ahol dettó ugyanez történt, csak nem két félidőre, hanem két meccsre lebontva. Ez a két látványos kapitulálás vitte rá Ancelottit, hogy változtasson a csapat játékán, amivel a Milan 2007-ben megint BL-győztes lett. Ez a 2003-2007 közötti Milan lesz a következő történelemóra anyaga, addig is sziasztok.

-kriss-