Oszd meg és uralkodj

Bár a napokban megjelent a Stretford Enden ezra elvtárs sokkal átfogóbb, részletesebb (és lássuk be, profibb) bejegyzése ugyanebben a témában, én is kifejteném saját álláspontom, amúgyis itt nyomja már a kis asztali PC-m merevlemezét az előre megírt 12 kilobájtos txt fájl.

Az egész bejegyzés természetesen Lukaku leigazolásának apropóján született, de egy ennél jóval mérgezőbb folyamatot szeretnék bemutatni.

Ferguson regnálása alatt a trófeák özönlésén kívül hozzászokhattunk valami sokkal fontosabb dologhoz, valamihez, amit a zátonyon élők “team management”-ként emlegetnek. Nem szeretném ezt szimplán csapatmenedzselésnek fordítani, úgy érzem sem az angol, sem bármiféle magyar szókapcsolat nem elég kifejező erre a fogalomra.
Ferguson ugyan nem volt olyan taktikai zsenialitással megáldva mint Mourinho, Ranieri, vagy Ancelotti, akik akár meccsről meccsre képesek hangyányi változtatásokkal élni, mindig kicsit az ellenfél játékához igazodni, sőt, akár egyes meccsek alatt drasztikusan belenyúlni a csapat szerkezetébe.
Egyvalamiben azonban utcahosszakat vert minden más edzőre a világon: a csapat építésében/újraépítésében senki nem volt hozzá mérhető. Hogy érzékeltessem, mit jelent ez: legalább 4, egymástól teljesen különböző, egyenként világklasszis csapatot rakott össze, amelyek minden esetben bajnoki címeket, európai kupákat (vagy emlékezetes meneteléseket) szállítottak, mindezt nézhető és élvezhető játékkal.
Ferguson a 26 éves kapitánysága alatt minden egyes másodpercben képes volt szem előtt tartani az Angliában/európai porondon uralkodó trendeket, képes volt előre kisakkozni, hogy 2-3, vagy akár 5 évvel később milyen játékkal lehet majd érvényesülni a pályán. És teljesen mindegy volt neki, hogy az éppen aktuális csapat mennyire zseniális, azonnal képes volt levágni az aranytojást tojó tyúkot is, ha nem látta Európában is ütőképesnek.
Csak hogy a legszemléletesebb példát hozzam fel, ez az ember képes volt 2001 végén felbontani az angol bajnoki címet menetrendszerűen szállító Giggs-Keane-Scholes-Beckham középpályát, mind a négyüket idegen szerepbe kényszeríteni, majd beerőszakolni a rendszerbe Verónt és van Nistelrooyt, mindezt azért, hogy a klub a Bajnokok Ligájában is versenyben maradjon, és kezdetét vegye egy viszonylag hosszú, és fájdalmas átmenet.
Ezt rajta kívül a világon senki nem merte volna meghúzni.
Az általa felpített csapatokról általában ki lehet jelenteni, hogy nagyrészt hazai zsenikkel voltak tele, legtöbbjük saját nevelés, a szűk világelitbe tartozó játékosok pedig mind előbb kerültek Manchesterbe, és utána lettek valakik.
Oké, Cantonát, Ferdinandot, Stamot, Barthezt, Blanc-t, és van der Sart leszámítva. Meg azokat, akik most nem jutnak hirtelen eszembe.
A játékosokért kifizetett ár sosem volt irreális, vagy ha első blikkre annak is tűnt, mindig bebizonyosodott az ellenkezője. (Ferdinand, Stam, van Nistelrooy… megy ez nektek is).
A nagy rózsaszín malacperselyből kivett pénz az esetek többségében ésszel, egy jó előre kigondolt terv mentén lett elköltve, a Ferguson érának emlékeim szerint Ferdinand és Berbatov 30 milliós vételára adott plafont, egy játékosra egy összegben ennél több nem ment ki az ablakon. Így ha akadt melléfogás, az sem szólt valami nagyot (Bébék, Obertanok, Klebersonok, Richardsonok, Bellionok… házi feladat folytatni a sort).
Minden csapat elképesztő mélységgel rendelkezett, megfelelő arányban állt rendelkezésre ösztönös zseni, vezér, és fáradhatatlan zongoracipelő egyaránt. Kis híján 3 kezdőcsapatra való bevethető ember mindig kéznél volt, hosszú évek teltek el úgy, hogy két egymást követő tétmeccsre kivonuló kezdő 11-ben ne lett volna változtatás. Ezt a sorozatot is Ferguson visszavonulása törte meg. Ennek ellenére szinte lehetetlen emlékezni olyan esetre, hogy játékosokat hallottunk volna panaszkodni a kevés játéklehetőség miatt.

És hagy mutassam be ezek után, hogy ezzel szemben manapság hogy néz ki a “team management”, legalábbis szerintem.

Az előre átgondolt terv mentén való építkezésnek a nyomait sem látom. Ezt nagyrészt annak köszönhetjük, hogy egymásnak adják a kilincset az edzők, és egy évnél tovább senki sem néz előre, elvégre bármelyik éppen aktuális edző biztos lehet benne, hogy szezon végén repül, ha nincs BL szereplést érő teljesítmény. Senki nem fog itt hosszú távra berendezkedni, ígéretes fiatalokat kutatgatni, kísérletezni velük, mindenkinek azonnali megoldás kell, kerüljön bármennyibe is.

Másrészt pedig, és ezt nagyon remélem, hogy csak én projektálom bele a transfer policyba: úgy néz ki nálunk kezd épülni az első Facebook csapatok egyike.
Ez nagyjából annyit takar, hogy eddig a futballtörténelem során a csapat építésekor a pályán mutatott minél erősebb és dominánsabb játék létrehozása volt a cél, manapság viszont a zöld gyep mellett a közösségi terek meghódíátásért is legalább ugyanekkora verseny folyik. Egy játékos már nem elég, ha jól futballozik, legalább ugyanannyira kell alkalmasnak lennie arra, hogy a személyével még jobban eladható legyen a klub brandje, minél több kattintást, lájkot, tweetet és megosztást lehessen felhajtani vele, lehetőleg minél nagyobb szeletet kihasítva a közösségi médiából.
Felmerült már gondolom mindenkiben a kérdés, hogy Pogba játéktudása vajon ér-e 100 millió fontot? A választ erre a kérdésre szerintem egyelőre hagyjuk is, mert felteszek egy ennél jóval ijesztőbbet: vajon a közösségi tereken való szereplése, és az ezzel felhajtott lájkok és megosztások érnek-e százmilliót?
Sajnos úgy néz ki, hogy kurvára igen.
Alig pár éve történt, hogy a United hivatalos Facebook oldala büszkén posztolta a 10 000 000. (tízmillomodik) követőt ünneplő képét, megemlítve, hogy ez a legtöbb követővel rendelkező futballklub.
Ez a szám 73 millió fölé nőtt azóta, most 73 750 000-nél tart. Futballklubokat tekintve már csak harmadik a rangsorban, természetesen a Real Madrid és a Barcelona előzi meg, mindkettő 100 000 000 (százmillió) fölötti táborral.n az első hely a cél, és ugyan a Ronaldo/Messi/Neymar trió egyik tagja sem megszerezhető (pontosabban szólva annyi pénzt még mi sem tudunk kifizetni), de ezt a cirka 20 milliós lemaradást máshogy is be lehet hozni.
Például azzal a Zlatan Ibrahimoviccsal, akinek a puszta említése egy-egy posztban 150 000 lájknál kevesebbet még sosem hajtott fel (legalábbis az áprilisi sérüléséig).
Mit gondoltok, Pogbával mi a helyzet?
A United FB oldalán a keresőbe Pogba nevét beírva nyugodtan lehet mazsolázgatni, a szülinapjára kitett “Happy Birthday Paul!” poszt például 290 000 lájkot hozott a konyhára.
No és Lukaku?
A lenti kép szerintem mindent elárul.

Én a magam részéről teljesen biztos vagyok benne, hogy Ibra, Pogba és Lukaku leigazolása is legalább fél szemmel már a közösségi média felé kacsintott. Irreális lenne Lukakuért a 70 milliót is meghaladó vételár? Nézzétek meg a következő szezon végén, azaz 2018 nyarán, hány követőnél tart majd a United Facebook oldala, és hány lájkot átlagol egy-egy lukakus bejegyzés, és tegyétek fel újra ezt a keserű kérdést.
A harc a közösségi médiáért már attól félek, hogy az átigazolási piacon is zajlik.

-kriss-

6 thoughts on “Oszd meg és uralkodj

  1. Visszajelzés: Oszd meg és uralkodj | Zongoracipelő

  2. Hello!

    Most nagyon lényegeset írtál, gratulálok!

    “Kár hogy a régi jó dolgokból nem maradt már semmi” hogy a Chiot idézzem!
    Nem! Mert most az orba-szájba túlértékelés költekezés megy, főleg angliában, de már a németek olaszok is csatlakoztak! (Spanyol Barca, Real)
    Egyre nagyobb cyber világot élünk, már nincs olyan szervezet ember(talán a bushmanok) aki/akik nem lenne/lennének az internet esetleg facebook része/részei!
    Olyan mértékben rálettek kényszerítve az emberek a közösségi oldalak használatára, hogy most már szinte bűnnek számít ha valaki nem tagja valamelyik agymosó oldalnak!(facebook,twitter,istagram vagy egyéb szenny oldalak)
    Innen következik az amit te is írtál a Lukaku témával kapcsolatban, meg úgy átlagosan!
    Most minden xart lájkolni kell….pl.Pogba megvakarta a faxát, Mourinho mégjobban megőszült, Lukaku szüleiről kiderült hogy fehérek…..

    Emlékszem nem rég, ill. gyerekkoromban megnéztem egy x meccset, és utánna elvoltam!
    Nem akartam (bár most sem akarok) like-okat dobni, hozzászólni minden xarhoz, stb stb.
    Most már mérkőzés közben megy a lájkroham és az irka-firka 1000el…
    Mindenki megmondó lett, és valahogy “jó” divat lett mindenből viccet csinálni, még abból is ami nem vicces!
    És a legszomorúbb, hogy ez még csak a kezdet!

    Talán már soha többé nem lesz olyan (nagy)csapat, amelynek a játékosai többségíleg nevelések vagy rég együtt játszanak!
    Már minden csapat(Barca is) euró tízmilliókat költ egy!!! játékosra, holott abból a pénzből jöhetne 2-3-4 fiatal tehetség!
    Igazad van, most a lájkok,megosztások,követések többet érnek mindennél!

    • Hali!

      A “Lukaku szüleiről kiderült hogy fehérek” soron jót nevettem 😀
      Egyszerűen túl nagy súllyal esik már latba a közösségi média, eddig azok a kérdések, hogy hol hány szurkoló követi a csapatot, vagy hányan hajlandóak a klub címerével ellátott cuccokat venni, stb. mind mind nehezen mérhetőek voltak.
      Ezen a facebook óriásit lendített, a legutolsó kattintás, megosztás, megtekintés, reklámok felugrása mind mind nyomon követhető. Ugyanígy a youtube-on is a legutolsó megtekintésről is kimutatható, hogy egy adott videó hanyadik másodpercétől hanyadik másodpercéig tartott, ezalatt milyen reklám ugrott fel, és volt-e kattintás rá.
      Ennek következtében szerintem a reklámozás, mint intézmény, tömegesen vonult át a facebookra/youtubera, és a régi hagyományos reklám kezd eltűnni. Ugyan ki tudja ma már kimutatni, mennyire hatékony egy rádióműsorban elhangzó hirdetés.
      A főszponzor a klubok mezéről szép lassan átvándorol az üzenőfalakra és a youtube csatornákra. És innentől kezdve a klubok számára is a facebook üzenőfal puszta hirdetési felületként üzemel.

  3. Fergusonról a legaranyosabb sztori, vagy talán már legenda, Cristiano Ronaldo leigazolása volt. A furfangos skót az elsők között kiszúrta magának az ifjú portugált, amikor lejátszották azt a híres barátságos meccset a Sportinggal, ahol Ronaldo az őrületbe kergette a MU játékosait, Ferguson már meg is kötötte az üzletet.

    De szinte senkinek sem szólt, főleg nem a játékosainak! Hagyta, hogy a mérkőzés után a játékosai kérjék tőle a fiatal Cristiano leigazolását, ami azonnal meg is történt, közvetlenül a meccs után szóltak neki, hogy “ezt a srácot meg kéne venni'”, ő meg csak olyanokat válaszolt, hogy “majd meglátjuk”, úgy tett mintha a játékosok győzték volna meg.

    Ferguson tudta, hogy Cristiano nem egy egyszerű eset, a személyisége minden, csak nem simulékony, de avval, hogy a játékosok kérték a megvételét, eleve elhárította a potenciális konfliktusok nagy részét és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy azonnal befogadták az új jövevényt. Azt hiszem, hogy ez a csapatépítés magasiskolája.

    • Erről speciel nem tudtam, a legendát ugyan ismertem, mármint hogy a játékosok egyöntetűen követelték a leigazolását, ha van még ilyen sztori azt nyugodtan oszd meg. Ugyan rendelkezem Ferguson könyvével, amit a nyugdíjba vonulása után adtak ki, de az egy borzasztóan felületes és összecsapott írás (senki ne vegye meg, de tényleg), és számomra Ferguson azóta is “adós” egy tisztességes memoárral. Mondjuk annyi trófeáért cserébe elnézzük.

Vélemény, hozzászólás?